Kövér László szerint Magyar Péter az igazi NER-lovag
Interjút adott a Patrióta nevű propagandacsatornának Kövér László, ahol azt a szokatlan kijelentést tette, hogy szerinte Magyar Péter az igazi NER-lovag.
A szokott gyurcsányozást sem hagyhatta ki az Országgyűlés elnöke, szerinte „azt a gyűlöletpotenciált, amit most Magyar Péter manipulál a saját személyes bosszúja érdekében, meg a politikai megbízóinak a javára, azt Gyurcsány Ferenc halmozta össze”.
Magyar Péter a Fidesz sokat emlegetett NER-lovagjainak egyik tipikus példája, mert az igazi NER-lovag az Magyar Péter, aki mindenféle teljesítmény nélkül próbált meg anyagi hasznot húzni abból, hogy éppen a jó oldalon állónak mutatta magát
– fogalmazott.
NER-lovagnak a köznyelv azokat a Fideszhez közeli vállalkozókat szokta nevezni, akik leginkább annak köszönhetik a meggazdagodásukat, hogy szoros kapcsolatban állnak a kormánypárttal és az Orbán-családdal. Érthető, hogy a Fidesz igyekszik nem megerősíteni ezt a kifejezést a közbeszédben, ezért is érdekes, hogy maga Kövér László használta ezt a kifejezést.
Egyéb példákat egyelőre nem nevezett meg, a továbbiakban inkább arról beszélt, hogy szerinte Magyar Pétert az hozhatta felszínre, hogy a világban a demokratikus politikai működési módozatok teljesen átalakulnak az internetes kommunikáció megjelenésével, ez pedig alááshatja a demokrácia erkölcsi talapzatát. (Ó idők, ó erkölcsök!)
Tehát amikor egy-két szavas, tőmondatos üzengetéssé válik a politika, akkor az előbb-utóbb nem tud más lenni, mint szidalmaknak az egymásba fonódó láncolata
– állapította meg a házszabály őre, aki arra a megállapításra jutott, hogy ennek akkor csökkenthető a sebessége, ha ők maradnak kormányon.

Hozzászólások lezárva.