Korszerűbb lesz és bővül a vásárhelyi kamerarendszer
Elkezdődött a közterületi kamerarendszer fejlesztésének és bővítésének a folyamata, ami azt jelenti, hogy a korábbi régi kamerák helyére új típusú, nagyobb teljesítményű kamerákat szerelnek fel. Emellett 11 új helyszínen összesen 34 kamerát építenek ki – erről számolt be Kiss Tamás, a közterület-felügyelet csoportvezetője.
Új típusú, nagyobb teljesítményű kamerákra cserélik városszerte a régieket, de számos helyszínre újakat is telepítenek – tudtuk meg Kiss Tamástól, a közterület-felügyelet csoportvezetőjétől. Egy helyszínen, a Tabáni Olvasókörnél már el is készült az új kamera kiépítése, a másik 10 helyszínen pedig az alapokkal készültek el, a kameraoszlopok telepítését pedig körülbelül másfél-két hét múlva kezdik.
A következő helyszínekre kerülnek az új kamerák:
- Németh László utcai szelektív hulladékgyűjtő
- Németh László utcai játszótér
- A Sportcsarnok Eszperantó utca felőli, illetve Rózsa utca felőli sarka
- Damjanich utcai játszótér
- Népkerti játszótér
- Banner János utcai szelektív hulladékgyűjtő
- Tabáni körforgalom
- Királyszék-Zrínyi utca kereszteződés
- illetve a Tóalj-Kaszap utca kereszteződése.
A 34 kamerát előreláthatólag augusztus végén helyezik majd üzembe.

Hozzászólások lezárva.