Kontroll: furcsa múltú vezetőt kap a hódmezővásárhelyi rendőrség

Sokáig úgy tűnt, hogy a Vásárhelyen jól ismert Dani Róbert alezredes veszi át a tragikus körülmények között elhunyt Szabó Zsolt posztját, ám a megbízotti kinevezése rövid időre szólt. Az új kapitány Turi-Kovács Áron Péter, akinek nemrégiben egy egészen érdekes ügye járta be a sajtót.

A Kontroll.hu írta meg, hogy új vezetőt kaphat a hódmezővásárhelyi rendőrkapitányság: értesüléseik szerint Turi-Kovács Áron Péter alezredes veheti át a posztot, aki 2022. szeptember 1-től vezette a szentendrei rendőrkapitányságot. A vásárhelyi kapitányság szeptember óta volt vezető nélkül, miután Szabó Zsolt alezredes tragikus körülmények között életét vesztette. A Kontroll emlékeztet: Szabó néhány nappal halála előtt a helyi kormánypárti propagandaoldal, a Promenád24 célkeresztjébe került, ahol magánéleti sejtetésekkel és a szakmai alkalmasságát megkérdőjelező állításokkal támadták. A megjelenés városi felháborodást és tömegtüntetést váltott ki. A lap később regionális szintű listát is közölt azokról, akikről úgy vélték, hogy letöltötték a Tisza Világ applikációt.

A kapitányságot Szabó halála után ideiglenesen Dani Róbert alezredes vezette, és a Kontroll szerint hosszú ideig úgy tűnt, ő lehet a végleges utód is, ám időközben a kinevezésére utaló információk eltűntek a Csongrád-Csanád vármegyei rendőrség honlapjáról. A portál azonban ellenőrzött forrásokra hivatkozva azt írja: a hódmezővásárhelyi rendőrkapitányság élére végül Turi-Kovács Áron Péter alezredes kerülhet, aki 2022. szeptember 1. óta vezeti a szentendrei rendőrkapitányságot.

A Kontroll.hu felidézi: Turi-Kovács szentendrei kapitánysága idején került sor arra a nagy visszhangot kiváltó esetre, amikor egy ellenzéki rendezvény megzavarása után végül nem a rendbontó kormánypárti aktivistát, hanem az intézkedő rendőrt vonták felelősségre. A portál korábbi beszámolója szerint a belső vizsgálat az őrsparancsnoki rendfokozat lefokozásával zárult, miután az érintett rendőr intézkedett a Tisza Párt 2025 áprilisi szentendrei rendezvényének megzavarója ügyében. A rendbontó férfi „hazaárulók” és „vörös iszap a Tiszába” bekiabálásokkal zavarta meg a gyűlést; a rendőrök az ellentüntetés bejelentéséről érdeklődtek, igazoltatták, majd bilincsben előállították.

Az előállított személy Albert-Nagy Ákos volt, aki korábban unitárius lelkészként tevékenykedett, részt vett a Megafon képzésén, és titkára a Szentendre Barátai Egyesületnek. Az egyesület több tízmillió forintos támogatásban részesült a Miniszterelnökségtől, ahol Vitályos Eszter kormányszóvivő dolgozik, aki egyben a térség országgyűlési képviselője is.

A Kontroll.hu értesülései alapján tehát olyan vezető kerülhet Hódmezővásárhely rendőrségének élére, akinek korábbi működése is visszhangot váltott ki, különösen amiatt, hogy egy ellenzéki rendezvény megzavarását követően az intézkedő rendőr került hátrányba, nem pedig a rendbontó aktivista.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!