Kimondta a bíróság, hogy nincs köze a Tisza Pártnak az Indexen megjelent 600 oldalas gazdasági tervhez
A Fővárosi Törvényszék szerdai ítélete szerint az Indexen megjelent 600 oldalas „Tisza-csomag” teljes egészében hamisítvány – jelentette ki Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke. A politikus szerint a dokumentumnak semmi köze a párthoz.
Magyar Péter a Facebookon szerdán közzétett videóban elmondta: „Mára egyértelműen kiderült, hogy ezt a 600 oldalas hamisítványt Orbán Viktorék gyártották a mesterséges intelligencia segítségével, és a Tiszához nem tartozó emberek aláírását is ők hamisították rá. A Fidesz által hamisított dokumentumnak minden oldala, minden szava és minden betűje hamisítvány, az aláírásokat is odahamisították.”
Az elnök szerint a hamisítás súlyos bűncselekmény, és a felelősöknek távozniuk kell a közéletből. „Az igazságszolgáltatás mindent meg fog tenni a felelősségre vonásuk érdekében. Arra kérem az embereket, ne vegyenek részt a Fidesz propagandakampányában, mert az is jogsértő” – hangsúlyozta Magyar Péter.
A Tisza-párt elnöke a posztjában arról is tájékoztatott, hogy a bíróság meghallgatta tanúként az Index főszerkesztőjét és Kármán Andrást is, a TISZA valódi adópolitikai szakértőjét.
Magyar Péter kijelentette: „A bíróság ítéletével végképp összeomlott a Fidesz kampánya.”
A politikus hozzátette: „A megjelent megbízható közvélemény-kutatások is azt mutatják, hogy a magyar emberek jelentős többségének végleg elege van az orbáni hazugságokból, elege van abból, hogy Orbán Viktor az ő pénzüket költi a legaljasabb hamisításokra, miközben több tízezer család tűzifa hiányában hideg házakban hajtja álomra a fejét, és nincs fertőtlenítőszer a magyar kórházakban. 88 nap múlva véget ér a rémálom” – tette hozzá.
A „Tisza-csomag” eredete szeptemberre nyúlik vissza, amikor Magyar Péter cáfolta az Index állításait, miszerint a Tisza Párt adót emelne. A párt akkor pert indított a portál ellen, de a Fővárosi Törvényszék elutasította a keresetet, mivel az Index közleményét véleményként értékelték. A később megjelent cikkek és a Bors különszám azonban tovább terjesztették a dokumentumot, annak ellenére, hogy Magyar Péter már korábban kijelentette: a lapban szereplő anyag AI-generált hamisítvány.

Hozzászólások lezárva.