Kiderült, 400 millió forintba került a legutóbbi nemzeti konzultációs ívek gyártása
Hosszabb huzavona után végül kiadta a Miniszterelnöki Kabinetiroda Szalóki Viktornak, az aHang politikai igazgatójának a legutóbbi nemzeti konzultáció kapcsán igényelt közérdekű adatokat. Ebből kiderült, hogy 400 milliónál is többe kerültek a nemzeti konzultációs ívek gyártása, több mint 200 ezer ívet ki sem postáztak.
Mint ismert, 2025. október 1-én indította el a kormány a legutóbbi nemzeti konzultációját, amely a Tisza állítólagos adóterve (ezt a párt több alkalommal is cáfolta, most pedig a bíróság mondta ki, hogy nem a TISZA írta) ellen tiltakozik. A kormány oldalán feltüntetett hivatalos eredmény szerint a “Tiltakozzunk Az Adóemelés Ellen!” nemzeti konzultációt 1 604 174 ember küldte vissza, azonban míg korábban legalább az online és a print ténytanúsítványokat és közjegyzői okiratokat feltöltötték, most már ezt sem tették meg.
Szalóki Viktor, az aHang politikai igazgatója tavaly év végén, december 5-én küldött közérdekűadat-igénylést a Miniszterelnöki Kabinetirodának. A válasz alapján csak úgy, mint az elmúlt években, ezúttal is 7.800.000 db konzultációs ív került legyártásra. A gyártást Balássy Gyula cégétől a Lounge Design Kft.-től rendelte meg a Miniszterelnöki Kabinetiroda. A legyártott ívek nyomdaköltsége pedig bruttó 401.152.360,- Ft volt. Érdekesség, hogy tavaly is Balássy cége csinálta a Voks2025 szavazólapjait, amiből szintén 7,8 millió darabot nyomtak, akkor azonban azt meg tudták csinálni 50 millió forinttal olcsóbban, 351 millió forintért.
A válaszokból még kiderült, hogy összesen 7.543.855 db ívet adtak fel postán, vagyis közel 300 ezer darab ívet ki sem postázott a kormány.
A közérdekűadat-igénylés a kimittud oldalán elérhető.

Hozzászólások lezárva.