Kelemen Marcel tárlatvezetése tette élményszerűvé az Együttállás kiállítást

A Tornyai János Múzeum Együttállás című izgalmas kiállításán vasárnap délután tartott tárlatvezetést az egyik alkotó, Kelemen Marcel festőművész. Gerzson Pál hét egykori tanítványának kiállítása 31 év után, június elején nyílt meg.

A Képzőművészeti Főiskola egykori tanára, Gerzson Pál „köpönyegéből bújtak ki” még az 1980-as évek végén – majd szakítottak is a mester stílusával – azok az alkotók, akiknek a tárlatát június 7-én Nagy Imre művészettörténész nyitotta meg a Tornyai János Múzeumban. Breznay András, Garamvölgyi Béla, Kelemen Marcel, a vásárhelyi Kurucz István András, valamint Laczkó Pető Mihály, Novák Tamás és Somos Gyula csoportos kiállítását maguk az alkotók kezdeményezték a vásárhelyi közgyűjteménynél.

Vasárnap délután a kiállításon tartott érdekfeszítő tárlatvezetést egyikük, Kelemen Marcel festőművész, aki a mintegy ötszáz érdeklődő, köztük a Mártélyi Szabadiskola munkájában részt vevők számára előbb egykori főiskolai élményeiről, majd a kiállított alkotásokról osztotta meg gondolatait, idézte fel emlékeit.

– Célom, hogy bemutassam, hogyan lett belőlünk – különböző előéletű, különböző sorsú, különböző korú egyedekből – egy csapat. Hogyan építettük saját és egymás szemléletét, hogyan éltük meg a főiskolás éveket, hogyan maradt ebből aztán baráti kapcsolat kettesével, hármasával. Hogy aztán ez a társaság együtt alkosson egy szövedéket – mondta Kelemen Marcel. – És olyan dolgokat szeretnék elmesélni, amiket én belülről, élményszerűen átéltem a műteremben: kinek milyen volt a palettája, ki milyen attitűddel állt oda egy-egy készülő kép elé. De szólok az együttes gondolkodásainkról, egy kicsit belevéve az életutakat és a sorsokat is. Az itt kiállított képeket ebbe a szövegbe szeretném beleilleszteni.

Az érdeklődők. Nem mindenkinek jutott szék

Kelemen Marcel hangsúlyozta, hogy a hét kiállítót, egykori főiskolai osztálytársakat talán az élet- és a világszemlélet, valamint a művészethez való viszonyuk köti ma is össze – még ha egymástól eltérő stílusban is alkotnak. – A hasonlóságok és a különbözőségek ellenére alapvetően hasonló módon éljük, látjuk a világot. Ez az összekötő kapocs köztünk – árulta el. Hozzátette, hogy Vásárhelyen egyszer már, a helyi művész és osztálytárs, Kurucz István András kezdeményezésére volt egy csoportos kiállításuk. Több mint harminc év után követte ezt a mostani.

Kelemen Marcel nemcsak a főiskolai és a későbbi éveiket idézte fel, de a tárlatnak helyet adó múzeumi termekben végig is kalauzolta az érdeklődőket az alkotások sorozatán.

Az Együttállás című izgalmas tárlat augusztus végéig látogatható a Tornyai János Múzeum földszinti kiállítótereiben.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!