Katalin is beszólt Gesztinek, választ is kapott

Hatalmas tömeget vonzott augusztus 16-án, a borfesztivál első estéjén Geszti Péter hódmezővásárhelyi koncertje, melyről a művész másnap fotókkal illusztrált poszttal emlékezett meg közösségi oldalán, köszönetét kifejezve a vásárhelyieknek. A bejegyzése alatti kommentmezőben megjelent a város néhai polgármesterének lánya, 2019-es önkormányzati képviselőjelölt barátságtalan hozzászólása. Geszti válaszolt neki.

A borfesztiválunk nyitányaként lezajlott koncertjéről osztott meg fotókat Geszti Péter Facebook-oldalán, egyúttal köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki ott volt.

Hogy a posztja alá kommentelő néhai polgármester leánya, Rapcsák Katalin – aki máig rendszeresen felbukkan a közösségi médiában, ahol csak szapulni lehet a vele nem egy platformon lévőket – is ott volt-e, nem tudjuk, mindenesetre most (is) szükségét érezte, hogy megmondja a magáét a nagynevű rapper-dalszövegírónak. Katalin egyébként vélhetőleg ezen – a vásárhelyi koncerten elhangzott – megjegyzésen gerjedhetett haragra:

„Emlékszel amikor Apám kezét szorítottad? Változott a város arculata, és az összetétele is. Leginkább a megosztottság ami beköltözött azóta a kőfal mögé. Gratulálok hogy ezen te csak erősítettél a hazug márkival együtt. Drukkoltam, de valóban nem tudod felülmúlni önmagadat. Szent István és a Magyar Államalapítás ünnepéhez közeledve ismét sikerült „nagyot és valami emelkedett” (sic!) alakítanod tájékozatlanságod és leginkább a kicsinyes sérelmeid miatt. Sok sikert a továbbiakhoz.

Úgy tűnik azonban, nem sikerült bűntudatot keltenie a 61 éves művészben, aki magához méltó, frappáns, mégis udvarias választ adott a – és itt most egy pillanatig keresgélünk a megfelelő jelző után – az előzőekben idézett számonkérő beszólásra:

Kedves Katalin! Rémlik, hogy volt ÁSZ élő műsor Hódmezővásárhelyről, és lehet, hogy kezet fogtam édesapáddal. Mint oly sok más polgármesterrel a kilencvenes években, amikor ez még természetes volt, hiszen nem számított a haza ellenségének az, akivel nem értettünk egyet. Ezek az idők elmúltak, és bizton állíthatom, hogy nem miattam. Azóta nem jártam Hódmezővásárhelyen, és örülök, hogy most ilyen rengetegen jöttek el a koncertemre. Azt is köszönöm, hogy drukkoltál. Hogy miben nem tudtam felülmúlni magamat, az nem világos, de a közönség nem tűnt elégedetlennek. Sőt. Ami a „nagyot és valami emelkedettet” illeti, láttam ilyet a város határában : az űrállomáshoz méltó, égbe tartó, brutalista beton monstrumot, a forgalmi gyűrűt. Nagy volt és emelkedett, mi pedig nem is mertünk rá felhajtani még így Szent István napja alkalmából sem. Igaz, egy sarokkal odébb egy sima, „mezei” kereszteződésben is megtaláltuk a városba vezető utat. Gondolom, az olcsóbb volt, de mivel tényleg tájékozatlan vagyok, azóta sem hagy nyugodni a gondolat: mi szükség lehetett a lebegő gyűrűre? Ha összefutsz kicsinyes sérelmeimmel, kérlek, add át nekik üdvözletemet, mert én még nem találkoztam velük! A város minden polgárát üdvözlöm, és én is sok sikert kívánok a továbbiakhoz.

Rapcsák Katalin viszontválaszában politikai célokról, a politika beszűrődéséről értekezett, pedig ezt tette ő is, csak nem ironizálva, mint Geszti Péter, hanem kisbetűs stílusban.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!