Karikó Katalin az mRNS oltásokról: Amerika legközelebb könyöröghet Kínának, vagy Európának

Az oltásellenes és számos áltudományos fantazmagóriában hívő ifjabb Robert Kennedy egészségügyi miniszter nemrégiben félmilliárd dollárnyi szövetségi támogatást vont meg a covid elleni védekezésben kulcsszerepet játszó mRNS-vakcinák fejlesztésétől.

Az mRNS-technológia kifejlesztéséért Nobel-díjjal kitüntetett Karikó Katalint kérdezte a döntésről a Magyar Hang. A lapnak elmondta: még soha nem fordult elő, hogy egy miniszter, aki nem is kutató, hanem ügyvéd, egyszerűen kijelenti, hogy minden pénzt visszavon egy tudományterületről, és ezzel ellehetetleníti a kutatást. Szerinte köztudott, hogy Kennedy réges-régen oltásellenes. Az, hogy most miniszter lett, nagy hátrányt okoz az amerikai tudománynak és magának az országnak is.

Amikor majd jön a következő pandémia, a fejlesztések leállítása hatalmas nemzetbiztonsági veszélyt fog előidézni. Akkor Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat. Kennedy minden döntését félreértésekre és hazugságokra alapozza, nem nézi a tényeket, nem hisz a tudományban. Már január óta azon gondolkozom, hogyan juthatott ide az Egyesült Államok, hogyan válhatott ennyire erőssé a tudományellenesség

– fogalmazott Karikó Katalin.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!