Kardos Szilvia lett a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda igazgatója
A közgyűlés egyhangú döntéssel Kardos Szilviát bízta meg a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda igazgatói feladatainak ellátásával idén augusztus 1-jétől 2030. július 31-éig.
A Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda eddigi intézményvezetője, Borsiné Csontos Ilona magasabb vezetői megbízása idén július 31-én lejár. Ezért a vásárhelyi közgyűlés – összhangban a jogszabályokkal – pályázatot írt ki a vezetői feladatok ellátására. A pályázati határidőig, április 30-áig egyetlen pályázat érkezett: Kardos Szilviáé, az intézmény igazgatóhelyetteséé. A benyújtott pályázat formailag és tartalmilag is megfelelt a kiírásban szereplő feltételeknek.
A városvezetés megkérdezte az óvoda 144 alkalmazottját is a pályázatról és a vezetői megbízásról.
– A dolgozók 94 százaléka támogatta Kardos Szilvia vezetési programját és intézményvezetői megbízását – mondta a közgyűlésen Angyal Zsolt jegyző.
A közgyűlés egyhangú döntése értelmében Kardos Szilvia 2025. augusztus 1. és 2030. július 31. között látja el az igazgatói feladatokat, amelyért a törvényben meghatározott módon havi bruttó 640 ezer forint illetményt kap.
Az új intézményvezető a közgyűlésen úgy fogalmazott: célja a színvonalas óvodai nevelés megőrzése és fejlesztése, valamint a kölcsönös bizalomra épülő együttműködés fenntartása és erősítése.

Hozzászólások lezárva.