Jobban ismerik az ellenzékiek a Harcosok Klubját és a Digitális Polgári Köröket

Rendkívül érdekes adat látott napvilágot a Publicus Intézet felméréséből. Eszerint az ellenzéki érzelmű szavazók nagyobb százalékban ismerik a polgári köröket, mint a kormánypártiak. Vajon tényleg így lehet?

Az adat a Publicus Intézetnek a Népszava megbízásából, 1000 fő megkérdezésével készített közvélemény-kutatásából derült ki.

Eszerint az emberek 76 százaléka hallott a Digitális Polgári Körökről, valamint a Harcosok Klubjáról, ám ahogy írják, az átlagot inkább az ellenzéki érzelmű szavazók húzzák fel. A Harcosok Klubjáról a kormánypárti szavazók 72 százaléka tud, ez az arány az ellenzékiek esetében 95, a bizonytalanok körében pedig 69 százalék. Viszont csak a 8 százalékuk tudja az összes megkérdezetteknek teljes mértékben, hogyan is működnek ezek a közösségek, 39 százalék azt mondta, nagyjából tisztában van vele, 53 százalék, tehát a többség viszont nem tudja, mi történik a Harcosok Klubjában.

Nem túl nagy a megkérdezettek között a DPK-hoz való csatlakozási kedv:

Még a kormánypárt híveinek ⅔-a sem szívesen csatlakozna a Digitális Polgári Körökhöz. Mindemellett százalékuk mondta, hogy már csatlakozott a HK-hoz, 7 százalék szeretne, további 17 százalék ugyan még nem gondolkodott ezen, de elképzelhetőnek tartja, hogy belép. Nem jelent meglepetést, hogy az ellenzékiek között nem volt olyan válaszadó, aki akár csak megfontolná a csatlakozást, de a bizonytalanok körében is csupán 2 százalék mondta, hogy szeretne belépni, további 1 százalék pedig nem tartja elképzelhetetlennek.

Összességében a válaszadók 30 százaléka szerint alkalmasak a Harcosok Klubja és a DPK-k, hogy növeljék a Fidesz-KDNP támogatottságát.

Erősen szórnak a vélemények arról, hogy vajon miért hozta létre a kormánypárt a Harcosok Klubját és a Digitális Polgári köröket. A legtöbben (34 százalék) úgy véli azért, „hogy elterelje a figyelmet más témákról”. Ebben a kérdésben több válasz is megjelölhető volt, 31 százalék szerint a cél a saját hívek mozgósítása, és majdnem ennyi (28 százalék) szavazatot kapott az a válaszlehetőség, „hogy növelje az internetes jelenlétét” a kormánypárt. 19 százalék gondolja, hogy a fiatalok megnyerése az elsődleges cél, viszont csupán 6 százalék tette a voksát a mellé, hogy a közösségek létrehozásával a bizonytalanok meggyőzése lenne a Fidesz szándéka.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!