Húsbamarkolóan közeli időszakot dolgoz fel a készülő Vásárhely Története IV. kötete

Készül a Hódmezővásárhely Története monográfia IV. kötete – a könyv munkálataiba pillanthattunk be pénteken délután a városháza dísztermében, ahol három szerző tartott ismeretterjesztő előadást saját kutatási területéről az érdeklődő közönségnek. Az előadások folytatását is tervezik, hogy a vásárhelyiek folyamatosan értesülhessenek a monográfia előrehaladásáról.

Szokatlanul jelentős érdeklődés mellett zajlott pénteken délután a városháza dísztermében az a rendezvény, amely a készülő Hódmezővásárhely Története monográfia IV. kötetének kutatásaiba adott betekintést. A munka tavaly kezdődött el, és várhatóan 2028-ban foghatjuk majd a kezünkbe az újabb nagy monográfiát.

A legutóbbi, harmadik, dupla kötetet hat évvel ezelőtt adták ki, abban 1950-ig lehetett végigkísérni a város történetét. „Ez már a történelemben egy hozzánk viszonylag közel álló időszakot ölelt fel, a mi szüleink, nagyszüleink korát tárgyalta. Most elérkeztünk ahhoz az időszakhoz, amely már húsbamarkolóan közel van” – mondta el köszöntőjében Márki-Zay Péter polgármester a mostani, IV. kötetre utalva, amely 1950-től 1990-ig dolgozza majd fel Vásárhely történetét, és várhatóan ismét dupla kötetben jelenik meg.

Számunkra nagyon fontos itt Hódmezővásárhelyen, hogy ne csak a város jelene legyen izgalmas és szép, hanem a múltját is tárjuk föl” – hangsúlyozta a polgármester, majd megköszönte a készülő könyv szerkesztőinek, szerzőinek közreműködésüket ennek a helytörténeti munkának az előállításában. Ugyanakkor Gál Boglárkának is háláját fejezte ki az est megszervezéséért, és azért, mert múzeumigazgatóként felügyeli, mentorálja a kötet elkészültének folyamatát.

A monográfia IV. kötetén jelenleg huszonegy szerző dolgozik több mint huszonegy témakörben – mondta el Antal Tamás főszerkesztő, a Szegedi Tudományegyetem tanára. Megosztotta azt a tervet is a hallgatósággal, hogy a kutatási részeredményeket már a kötet megjelenése előtt bemutatnák a nagyközönségnek, ezért a pénteki rendezvénynek lesz folytatása – egy egész előadássorozat formájában, melynek során nemcsak a könyvbe ténylegesen bekerülő, hanem ahhoz kapcsolódó kutatási területekről is szó lesz majd.

A mostani rendezvényen három előadást hallhattak az érdeklődők: Nagy Vera néprajzkutató, a Tornyai nyugalmazott főmuzeológusa, az intézmény 1999 és 2006 közötti igazgatója a készülő kötetbe a Tornyai János Múzeum 1950 és 1990 közötti történetét dolgozza majd fel. Ezúttal „Láthatatlan gyűjtemények” a Tornyai János Múzeumban című előadását hallhattuk. Barátné Hajdu Ágnes, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem professzora a helyi társadalmi egyesületek és a kultúra területét tanulmányozza – most a hódmezővásárhelyi olvasókörök megszűnéséről és újjáéledéséről beszélt. A Vásárhelyen is jól ismert Vincze Gábor történész, az Emlékpont munkatársa pedig, aki a szóban forgó időszak helyi politikai, közéleti történéseit vizsgálja, Két „ellenforradalmár” értelmiségi sorsa 1956–57-ben címmel tartott előadást.

Antal Tamás főszerkesztő az előadások utáni zárszavában elmondta: törekszenek a történelmi hitelességre, hiszen a kötet egyik vezérfonala az, hogy hiteles kutatásokon alapuló, és ezáltal az igazság megismerését szolgáló információkat közöljenek.

A következő hasonló, a Hódmezővásárhely Története monográfia IV. kötetének kutatásaiba bepillantást nyújtó rendezvény jövő tavaszra várható.

  • IMG_2225
  • IMG_2224
  • IMG_2226
  • IMG_2228
  • IMG_2230
  • IMG_2231
  • IMG_2233
  • IMG_2235

A pénteki rendezvényt a város gyorshírszolgálata teljes egészébe közvetítette:

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!