Holnap Vásárhelyre jön Kapu Tibor
Kedden (március 17.) Hódmezővásárhelyre látogat Kapu Tibor a HUNOR-program kutatóűrhajósa, aki a délelőtti órákban egy iskolai űrkadét program keretében találkozik helyi diákokkal – tájékoztatta a Vásárhelyi Médiacentrumot az önkormányzat.
A program célja, hogy a fiatalok közelebbről is megismerhessék az űrkutatás világát, valamint inspirációt kapjanak a természettudományos pályák iránt. A délelőtti programot követően, 13 órakor a hódmezővásárhelyi városházán fogadja Kapu Tibort Márki-Zay Péter polgármester, valamint a város két alpolgármestere.
A találkozó során szó esik az űrkutatás jelentőségéről, a fiatalok tudományos érdeklődésének erősítéséről, valamint az oktatás és a tehetséggondozás szerepéről. A hivatalos programot követően közös ebédre kerül sor – tudtuk meg.

Hozzászólások lezárva.