Hódmezővásárhelyen járt Ukrajna nagykövete

Sándor Fegyir, Ukrajna magyarországi nagykövete látogatott szerdán Hódmezővásárhelyre, ahol nemcsak Márki-Zay Péter polgármesterrel, de az immár három éve városunkban élő ukrán menekültekkel is lehetősége adódott találkozni. A oroszok Ukrajna ellen folytatott háborúja kapcsán a nagykövet portálunknak elmondta, biztos benne, hogy lesz igazságszolgáltatás, a háborús bűnök elkövetőit felelősségre fogják vonni, ahogyan egykor Nürnbergben.

A részben magyar származású Sándor Fegyir 2024 decembere óta Ukrajna magyarországi nagykövete. Már az is kalandosnak mondható, ahogyan hazánkba beutazásakor öt hónapig folyt a huzavona a befogadónyilatkozata körül, mire azt az akkori köztársasági elnök, Novák Katalin végül aláírta. A diplomata, aki történész, szociológus és filozófus végzettséggel is rendelkezik, egyébként maga is harcolt két évig őrmesterként az ukrán fronton, és azzal került be a hírekbe, hogy szabadidejében a frontról tartott videókapcsolaton keresztül órákat az Ungvári Nemzeti Egyetem hallgatóinak.

A nagykövet szerdán Róth Sándor, Ukrajna tiszteletbeli szegedi főkonzulja és Sajtos-Zapotocsnaja Natália, a Szegedi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat elnökének kíséretében tett látogatást Hódmezővásárhelyen, ahol Márki-Zay Péter polgármester és Berényi Károly alpolgármester fogadta a Városházán. Sándor Fegyir a polgármesterrel folytatott beszélgetése előtt találkozott a városunkban 2022 óta élő ukrán menekültek egy csoportjával is, akiket szerdán szintén a városházán meleg szavak kíséretében üdvözölt.

Az előző hat hónapban csak azzal foglalkoztam, hogy végiglátogattam azokat a városokat, ahol ukrán emberek menekültstátuszban élnek Magyarországon, és csak azt tudom mondani mindig, hogy köszönöm szépen a magyar népnek” – nyilatkozta Sándor Fegyir a Médiacentrumnak. A Vásárhelyen élő ukrán közösség elmondta a nagykövetnek, mennyire hálásak a város vezetésének és lakosságának is a rengeteg segítségért, a diplomata pedig arról biztosította őket, hogy a kijevi kormány célja továbbra is az, hogy csatlakozzanak az Európai Unióhoz, és hogy a békét minél előbb elérjék – ezért harcolnak az ukrán katonák több mint három éve az agresszor ellen.

A nagykövet a Médiacentrumnak nyilatkozva azt is elmondta, biztos benne, hogy lesz igazságszolgáltatás, a háborús bűnök elkövetőit felelősségre fogják vonni:

»Nürnberg« fog ítélni azok felett, akik embereket öltek, akik nőket erőszakoltak, akik gyerekeket loptak el, és azok felett is, akik nem tiltakoztak, amikor mindez megtörtént

– üzente a diplomata, aki a hazánkba is beszivárgó orosz dezinformációs hadviselést is kommentálta:

Lehet hosszú időn át hazudni, lehet mindenkinek hazudni, de hosszú időn keresztül mindenkit becsapni nem lehet.

Márki-Zay Péter polgármester és Berényi Károly alpolgármester a nagykövettel folytatott mintegy félórás megbeszélésen hálásan megköszönték a nagykövet ukrajnai magyar kisebbségért való kiállását is. A beszélgetés során felmerült a lehetősége annak, hogy az egyik ukrajnai várossal, ahonnan a menekültek érkeztek, testvérvárosi kapcsolatot létesítsen Hódmezővásárhely, a kárpátaljai magyarság iránti szolidaritás jeléül pedig egy újabb kárpátaljai testvérvárosi kapcsolat létesítésének lehetőségét is felvetették.

A polgármester hangsúlyozta, a kárpátaljai, magyarok lakta települések elemi érdeke továbbra is az anyaországgal való szorosabb kapcsolat és az Európai Unióhoz való csatlakozás is.

Légiesedjenek el a trianoni határok, ezt szeretnénk elérni. Én ezt a magyar nemzeti törekvést fogom támogatni, akkor is, ha ezt a propaganda bűnként állítja be

– fogalmazott Márki-Zay Péter, hozzátéve, három éve, már a háború kitörése után maga Orbán Viktor javasolta ezt, azóta a körülmények nem változtak, és a kárpátaljai magyarságnak is fontos törekvése ez.

  • DSC00649
  • DSC00662
  • DSC00670
  • DSC00678
  • DSC00684
  • DSC00694
  • DSC00700
  • DSC00705
  • DSC00733
  • DSC00738
  • DSC00754
  • DSC00760

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!