Hatvanegy kiváló diákját jutalmazta a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum

Idén is jutalmazta csongrádi, szentesi, vásárhelyi és makói diákjait a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum: azokat, akik a tanév során szakmai vagy sportversenyeken értek el kiváló eredményeket. Ez alkalommal Kovács Attila, a Szentesi Pollák Antal Technikum igazgatója két évtizedes munkáját is elismerték.

A Bagolyvár étteremben rendezett mai ünnepségen 61 diáknak összesen 67 dobogós helyezését jutalmazták a szakmai, vagy sportversenyeken elért eredményeikért, illetve 29 felkészítő oktatót és egy intézményvezetőt is köszöntöttek.

– A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum évről évre hagyományosan köszönti tehetséges tanulóit. Fontosnak érezzük, hogy megálljunk egy pillanatra, és méltassuk azt a munkát, időt és energiát, amit ezek a fiatalok befektetnek abba az eredménybe, amelyet itt most elismerhetünk. Ez a 61 diák a tanév során nagyon sokat dolgozott azért, hogy országos első, második vagy harmadik helyezést érjen el – mondta Kincses Tímea, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum főigazgatója.

A kiváló eredményeket elért diákok az elismerés mellett ajándékcsomagot is kaptak.

– Egy Valentin-napi „Mogyorós-epres fánk epermousse-szal” fantázianevű tányérdesszertet készítettem el, mellyel első helyezést értem el – mesélte Boldizsár Sándor, a Corvin Mátyás Technikum és Kollégium kilencedikes cukrásztanulója. Német nyelvű versenyvideójával első helyezést ért el a győri Glück Frigyes Turisztikai és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola országos szakmai idegen nyelvi versenyén. Ma ezt a teljesítményét ismerték el. – A három-négy perces videóban, amely az édesség elkészítéséről szólt, végig németül beszéltem. Az, hogy idegen nyelven is tanulunk, a vendéglátásban nagyon fontos – tette hozzá a mindszenti diák.

– Az idei tanévben a 67. Magyar Kupán vettem részt, ahol szalagavató sminket kellett elkészítenem. Ott a második helyet sikerült elérnem, illetve az online fordulón, amelyen márciusban vettünk részt, egy harmadik helyet is megszereztem. Emellett erőemelő vagyok: a fekvenyomó magyar bajnokságon második, az erőemelő magyar bajnokságon pedig harmadik helyezést értem el – mondta Korcsik Zoé Niobé, a vásárhelyi Eötvös Technikum 12. B osztályos diákja. Hozzátette: nagyon jó érzés számára, hogy ezeket az eredményeket elérte, mert az elmúlt években nem tudott ilyen versenyeken részt venni.

  • Kiváló diákokat jutalmazott a HSZC (4)
  • Kiváló diákokat jutalmazott a HSZC (12)
  • Kiváló diákokat jutalmazott a HSZC (16)
  • Kiváló diákokat jutalmazott a HSZC (20)
  • Kiváló diákokat jutalmazott a HSZC (21)
  • Kiváló diákokat jutalmazott a HSZC (22)
  • Kiváló diákokat jutalmazott a HSZC (23)

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!