Hargita megyébe kirándultak el a Liszt hetedikesei

Egy hetet töltöttek az erdélyi Hargita megyében a Határtalanul program keretében a Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája hetedikes diákjai, akik nem csak kedves embereket ismertek de, meg felejthetetlen élményeket is szeretek.
Az úti élményeiket ma idézték fel közösen, a kiránduláson készített képekből összeállított vetítésen.
Ebből derült ki, hogy a múlt heti út során, Hargita megyébe buszozva, útba ejtették a rögtön a magyar határ mentén fekvő Nagyszalontát, ahol jártak Arany János szülőházában. Majd továbbutazva Nagyváradra, Szent László városába, megnézték a székesegyházat, és jártak a Fekete Sas palotában is. Kolozsváron megtekintették a Szent Mihály-templomot, illetve a mellette álló Mátyás-szobrot és annak közeli szülőházát. Ezután Marosvásárhely következett, majd átutaztak az utóbbi időben beomlott sóbányája miatt a hírekbe bekerült Parajdra.
A 35 diák és a 4 kísérőtanár Szentegyházára érkezve foglalta el a szállását. És itt közösen énekeltek is a szentegyházi kórussal. Innen fedezték fel Hargita megye látnivalóit: jártak Tusnádfürdőn, a Sólyomkői Természetvédelmi Rezervátumban, ahol hegyet is másztak. Megkóstolták, milyen vizet ad a borvízforrás, látták az Olt folyót, és megtudták, hogy a mofetta szén-dioxidos fürdő.
A „lisztesek” eljutottak a Szent Anna-tóhoz, látták a Tordai-hasadékot, és beleszagoltak a bálványosi Büdös-barlang jellegzetesen záptojás-szagú levegőjébe is.
Varga Emese Rékának és Láda Csengének nemcsak a hegymászás jelentett nagy élményt a fenti látnivalók mellett, hanem az is, hogy elmentek a korondi vásárba. És mindenütt kedves embereket ismertek meg.
Hozzászólások lezárva.