Gyöngyösi Ferenc: rekordhiány van, közben a vállalkozások hitelezik az államot
Monumentális, nehezen felfogható összeggel zárta 2025-öt a magyar államháztartás: 5738,7 milliárd forintos hiánnyal. Gyöngyösi Ferenc szerint a kormányzati sikerkommunikáció mögötti pénzügyi valóság egyre súlyosabb, amelynek terheit végső soron a családok és a vállalkozások viselik.
A Fidesz-kormány által beharangozott „repülőrajt” után gyors földet érés következett: 2025-ben 5738,7 milliárd forintos államháztartási hiány halmozódott fel. Gyöngyösi Ferenc korábbi videójában személetesen tette kézzelfoghatóvá, mit is jelent egy ekkora összeg.
Egy másik videójában azt is elmagyarázta, mit jelent maga az államháztartás. „Az államháztartás gyakorlatilag Magyarország nagy pénztárcája” – fogalmazott, majd hozzátette: ide érkeznek az adók, járulékok, uniós források, és innen fizetik többek között a nyugdíjakat, a béreket, valamint az egészségügyi és oktatási intézmények működését. Hiány akkor keletkezik, amikor az állam többet költ, mint amennyi bevétele van, a különbözetet pedig hitelekből és kölcsönökből fedezi.
A hiány nagyságrendjének megmutatására Gyöngyösi Ferenc érzékletes történelmi példát hozott: számítása szerint, ha Árpád vezér 895-ben, a honfoglalás idején elkezdte volna elkölteni ezt az összeget, akkor az elmúlt 1131 év minden egyes napján (!) 13,9 millió forintot kellett volna elköltenie ahhoz, hogy a tavalyi hiány mára elfogyjon. „Elképesztő” – kommentálta.
A költségvetési hiány azonban nemcsak elvont számként jelentkezik, hiszen a következményei nagyon is kézzelfoghatóak. Gyöngyösi Ferenc egy harmadik videóban arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben a kormány 2025-öt a „családok és a vállalkozások évének” nevezte, addig a Magyar Államkincstár adatai szerint 2025 decemberében csak a kórházak lejárt beszállítói tartozása meghaladta a 95 milliárd forintot. Ezek olyan számlák, amelyeket magyar vállalkozások állítottak ki elvégzett munkák és leszállított eszközök után, az állam azonban nem fizette ki őket határidőre.
A politikus szerint így vállalkozások ezrei kényszerülnek arra, hogy hónapokon át hitelezzenek az államnak, miközben nekik közben adót, járulékot, rezsit és béreket kell fizetniük. Gyöngyösi Ferenc úgy fogalmazott:
Nem lehet vállalkozásbarát államnak nevezni azt, amely a saját fizetési határidejét sem tartja be.
Szerinte aki valóban segíteni akarja a vállalkozásokat, annak első lépésként ki kellene fizetnie őket, minden más csak üres politikai jelszó.

Hozzászólások lezárva.