Gyakorlaton rakodták le a vásárhelyi Lynxeket
A Veszprém vármegyei Hajmáskéren a honvédség egy harcszerű vasúti lerakodást mutatott be a sajtónak. Az Adaptive Hussars 2025 gyakorlatot NATO keretek között rendezik, illeszkedve a NATO vezetésirányítási rendszerébe, a partnerországok támogatásával.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a tervezett, NATO keretek közt megrendezett, összhaderőnemi és összkormányzati védelmi gyakorlatról szólva azt mondta: az Adaptive Hussars 2025 a rendszerváltoztatás óta a legnagyobb, a legkomplexebb és a legösszetettebb katonai gyakorlat.
A honvédelmi miniszter tájékoztatása szerint hat héten keresztül mintegy 22 ezer katona – hivatásosok és tartalékosok egyaránt – vonul fel az ország több pontján számos komplex műveletben részt véve.
A helyszíni tájékoztatás szerint a pénteki hajmáskéri bemutatón Hódmezővásárhelyről áttelepült Lynx gyalogsági harcjárműveket rakodtak le egy vasúti szerelvényről földi és légi biztosítás mellett, valamint szimuláltak egy ellenséges dróntámadást – közölték az MTI-vel pénteken.

Hozzászólások lezárva.