Gulyás Gergely feljelentett egy mémet
Vannak határok, amiket nem kéne átlépni, mégis megteszik, s vannak, amiket nem szabad megtorlás nélkül hagyni.
Feljelentést tettem a legújabb tiszás hazugságkampány miatt
– jelentette be Facebook-oldalán az igazságot követelő Gulyás Gergely.
A kancelláriaminiszter azzal indokolta lépését, hogy állítása szerint
terjesztenek a közösségi médiában egy felhívást, amely arra buzdít, hogy a listás szavazólapon a Fideszre és a Mi Hazánkra egyszerre kell szavazni, mivel csak így biztosítható a kormánypárti győzelem. Ez hazugság. Ez valójában érvénytelen szavazat, az erre való felhívás bűncselekmény, választási csalás.
Hozzátette, hogy „a Büntető Törvénykönyv szerint, aki egy választásra jogosult személyt a választásban megtévesztéssel befolyásolni törekszik, bűntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”. Ezen felül még arra is felhívta a figyelmet, hogy ha valaki hasonló felhívást lát, „a Facebookon jelentse a jogsértő tartalmat, és tegyen feljelentést a bejegyzés terjesztői ellen”.
Végül leszögezte, hogy „senki ne hagyja magát megtéveszteni: a szavazólapon is szerepel, hogy érvényesen szavazni csak egy jelöltre, illetve egy listára lehet”. Ezügyben gyors ajánlást is tett, „Csak a Fidesz-KDNP!”.
Gulyás Gergely mellékelte is a bűnöst, azt a bizonyos mémet, amellyel szemben igazságot követel, íme:

(via 444)

Hozzászólások lezárva.