Gulyás Gergely azt mondta, nem halasztják el a választásokat

Fel sem merült, hogy szükségállapotot vezessen be az országgyűlés. Az áprilisi választásokat a rendes, törvényes rendben meg lehet tartani – mondta el a mai kormányinfón Gulyás Gergely a Telexnek, akik újra kérdezhettek.

A miniszter úgy nyilatkozott, információk alapján döntött a védelmi tanács az energetikai létesítményeket védő intézkedés bevezetéséről, de a kormány soha nem mondta, hogy szükség van a NATO közvetlen katonai fenyegetés esetén kérhető, negyedik cikkely szerinti tanácskozásának kezdeményezésére.

Magyarország nem számol közvetlen katonai támadással a saját területe ellen – jelentette ki Gulyás Gergely és közölte azt is: a kormány nem emelte a terrorfenyegetettség szintjét.

A közelgő országgyűlési választásokról és annak a közvélemény-kutatók által előre jelzett eredményeiről a miniszter azt mondta: hat és fél hét múlva mindenki objektív képet kap majd arról, hogy melyik kutatónak volt igaza. Hozzátette: a kormánypártok „magabiztos többséget” várnak.

Rámutatott arra is, hogy a mostani választási kampány részét képező „gyűlöletkampány” felülmúlja az összes korábbit. Úgy fogalmazott, az ingerküszöb itthon nagyon kitolódott, más országokban már bőven eljárások indulnának az olyan kijelentések miatt, amelyek itt a politikai közbeszéd részét képezik.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!