Frakciókon átívelő egyetértés az autista nappali ellátó ügyében a közgyűlésen

A május 28-i rendes közgyűlésen több MMM-es, de fideszes képviselők is felszólaltak napirend előtt az autista fiataloknak létrehozandó nappali ellátó érdekében, amely miatt szülőkből alakult civil szervezet kereste meg többüket az utóbbi időben. A polgármester hangsúlyozta, az önkormányzat a lehetőségein belül igyekszik segíteni. Felvillant egy reménysugár az érintett családok számára, ugyanis nagy valószínűséggel rendelkezésre állnak önkormányzati pályázati források a születendő intézményhez.

Többször is írtunk az utóbbi időben az autista fiatalok számára létrehozandó nappali ellátó intézményről, amely szülői kezdeményezésként már 2022-ben eljutott az önkormányzathoz, amelynek a támogatását kérték.

A szerdai rendes közgyűlésen napirend előtt Horgos Nóra MMM-es képviselő számolt be arról, hogy az egészségügyi és szociális bizottságot megkereste az a vásárhelyi civil szervezet, amely az autizmusban érintett családok közösségét fogja össze. Kérték, hogy az önkormányzat támogassa egy épülettel az autista, illetve más fogyatékossággal élő gyerekeik számára létrehozandó nappali ellátó intézmény létrehozását.

Márki-Zay Péter elmondta: az önkormányzat tud erről az igényről, a szülők megkeresték őket már tavaly, és az önkormányzat a saját lehetőségein belül segít is, bár nem kötelező feladat ellátásáról van szó. Több épületet is felajánlottak a hozzájuk forduló szülőknek, de ezek nem feleltek meg nekik.

Nagy Enikő Diána fideszes képviselő is jelezte, hogy részt vett Jakubinyi László előadásán a BFMK-ban nemrégiben, ezután pedig ő is megkereste a szociális bizottságot a szülőket tömörítő civil szervezet kérését továbbítva.

Mint elmondta, probléma sürgető, mivel csak Vásárhelyen és csak a szervezet eddigi felmérése szerint 25 család már most érintett – de a kör előre láthatólag bővülni fog. A képviselőnő hangsúlyozta, mind a szervezeti struktúra, mind a szakemberek már rendelkezésre állnak a foglalkoztató elindításához. Márki-Zay Péterre reagálva hozzátette: tény, hogy ezeknek a gyerekeknek speciálisak az igényeik, ami az épületet illeti, viszont a szervezet jelezte, hogy van egy – nem önkormányzati tulajdonú – épület, egy volt húsüzem a Szántó Kovács János utcán, amelyik egy kisebb átalakítás után minden szempontból alkalmas volna. Kérésük az, hogyha épületet nem is, de anyagi segítséget az épületvásárláshoz – amennyiben tud – biztosítson az önkormányzat. A képviselőnő szerint továbbá ha létrejönne a centrum, akkor a szervezet a pályázatokhoz is jobban hozzáférne, ezért is érdemes volna őket most támogatni. Megemlítette, egyeztetett az hivatal illetékeseivel, és kiderült, az önkormányzatnak vannak még nyitott pályázati lehetőségei felnőtt foglalkoztató létrehozására.

Márki-Zay Péter maximális együttműködést ígért, és azt, amennyiben valóban van ilyen pályázat, ők vállalják ennek beadását. Ugyanakkor figyelmeztetett:

A szomorú igazság az, hogy amíg ez a rendszer van, Hódmezővásárhely pályázatait általában el szokták utasítani. Lázár János képviselő urat kérem, hogy kérjék meg, hogy ezúttal tegyen kivételt az autista gyerekek érdekében.

Napirend előtt még Berényi Károly alpolgármester is hozzászólt a témához, hiszen az utóbbi években többször tárgyalt az önkormányzat nevében az érintettekkel. Hangsúlyozta, Vásárhelyen nagyon jó az autista gyerekek oktatása, a probléma akkor kezdődik, amikor onnan kikerülnek, mert nincs jövőképük, a családoktól pedig óriási áldozatot követel az ellátásuk. Ehhez hozzátette: tudni kell, hogy az autizmus spektrumzavarban érintett fiatal felnőttek speciális ellátást és körülményeket igényelnek, ezért nem megfelelő számukra bármilyen épület, és a szellemi fogyatékkal élők ellátására létrehozott Liliom Napközi otthon sem feltétlenül alkalmas számukra, hiszen az autizmus nem egyenlő a szellemi fogyatékkal. Jó hírként kiemelte, hogy a Helyi Esélyegyenlőségi Programba bekerült a nappali ellátó létrehozása 2029-ig, tehát „van még idő, pályázni kell” – fogalmazott.

Végül Arany-Tóth Katalin is a probléma megoldását sürgette, hiszen szerinte is az érintett családok gyakorlatilag ellehetetlenülnek, Markó Csaba pedig azt a véleményét fogalmazta meg, hogy a kinézett Szántó Kovács János utcai épület egy részét, az esetleges pályázatot kiegészítve, a város saját költségvetésből is állhatná, hiszen ez egy „olyan fontos feladat, amiben itt mindannyian egyetértünk„.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!