Folytatódott az önkéntesek munkája, a Kertvárosban gyűjtötték a zöldhulladékot
Kecskés Fanni, a Belváros képviselője számolt be facebook-oldalán az elmúlt napok munkájáról, egyúttal cáfolta a Fidesz-sajtó azon állítását, miszerint Márki-Zay Péter izomláz miatt nem vett részt az akciókon.
A Berényi Károly alpolgármester által kezdeményezett várostakarítási akcióhoz egyre többen csatlakoznak. Kecskés Fanni képviselő Facebook-bejegyzésében az ötödik és hatodik alkalomról számol be, mint írja, szerdán különösen sok önkéntes csatlakozott a Tiszta Vásárhelyért Egyesület csapatához. Csütörtökön este fél 10-kor zárták a munkálatokat, amelyeket ha szükséges, jövő héten hétfőn folytatnak.
A képviselő kiemeli bejegyzésében, hogy minden önkéntesen dolgozó munka után, fáradtan, de elszántan érkezik a zöldhulladék takarítására.
Kecskés Fanni azt is írja posztjában, hogy sajnálattal olvasta a Fidesz sajtó mai állítását, miszerint a polgármester úr nem vett részt a munkában, „mert izomláza van”. Éppen ezért a legtöbb általa közzétett fotón szerepel a város polgármestere.
A képviselő kihangsúlyozta:
Az igazság néha csendben, a terepen mutatkozik meg, és én örömmel dokumentálom ezt.
Ugyanakkor köszönetet mondott az önkénteseknek, mint írja:
ez a város közösen épül, nem a nézőtérről.

Hozzászólások lezárva.