Flashmobra is készülnek a zenetábor résztvevői

Kilencven diák vesz részt a múlt szombaton, az unitárius templomban rendezett nyitókoncerttel indult XXXIII. Augusztusi Zenei Napok munkájában. Az ifjú zenészek napközben az ének-zenei iskolában vesznek órákat a művésztanároktól, este koncertet adnak, s a hét második felében több flashmobbal is meglepik a vásárhelyieket a piacon és a belvárosban.

Napközben szorgalmasan gyakorolnak a Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolájában, de aki a Cseresnyés kollégium felé jár esténként, az is hallhatja, hogy a XXXIII. Augusztusi Zenei Napok munkájában részt vevő diákok ott is gyakorolnak, a rendszeres koncertekre készülve.

– Tavaly a megszokottnál kevesebben, csak hatvanöten voltunk, most azonban behoztuk a lemaradást, kilencven résztvevővel zajlik a munka – árulta el Dratsay Ákos fuvolaművész, a XXXIII. Augusztusi Zenei Napok művészeti vezetője, kitalálója és szíve-lelke. Maga is oktatja a diákokat, s fuvolistából most sincs kevés: ezen a hangszeren játszik az ifjú zenészek mintegy harmada. – Drága kollégánk, „a hangszerek királya” oktatója, a fagottos Lakatos György mindig azt mondja, hogy még mindig túlságosan magas az egy négyzetméterre jutó fuvolisták aránya. Ez most változott, mert most csak 29 fuvolista van – ez persze még mindig túlnyomó többség.

A rendezvényen egyébként összesen kilenc kurzus látogatható. A megszokottak közül van, amelyik most kimaradt, de vannak újak is. – Azért nincs most például gitárszakunk, mert erre csak hárman jelentkeztek, és így nem érdemes megszervezni. Az ütős szak pedig azért nem indult, mert nem ért rá a tanár. Viszont van hegedű, ami még sosem volt. De akadnak olyan diákjaink is, akik egyszerre két szakra is járnak – mondta. Hozzátette: az összes kollégája imádja a zenét, és kettő: imádja a tanítást. Jó pedagógusok, kiváló tehetségű művészek. – Mert itt kétfunkciósan kell jelen lenni, hiszen a városnak olyan zenei élményeket kell nyújtani, amelyek most is teljes telt házat hoztak az unitárius templomban. A művésztanáraink nagyszerű csapatjátékosok, jó humorérzékkel rendelkeznek. Ezért érzi jól magát mindenki egy egész héten át. Ha pedig jó a tanári kar, mi itt jól érezzük magunkat, akkor kizárt, hogy a gyerekek ne érezzék jól magukat – mondta Dratsay Ákos.

Hogy ez így van, azt az is mutatja, hogy a gyerekek nemcsak boldogan lépnek fel, hanem örömmel és szorgalommal is gyakorolnak.

– Én az előző évben már voltam itt, és nagyon tetszett minden, mert nagyon szeretek például Ákos bácsival dolgozni, és előző évben is hozzá mentem, nagyon jól és érthetően magyaráz. Nagyon szeretem a hétvégi fellépéseket is – árulta el a kecskeméti fuvolista, Perge Anna, aki már hatodik éve tanulja a hangszert, és ősztől a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnáziumban tanul tovább. Elárulta, hogy a Facebookon látta, hogy van ilyen lehetőség.

A diákok közt több is akad, aki egyszerre két szakra is jár.

Dudásné Szécsi Edit instruálja a magánének szakon Keszeg Jankát

– 2018 elején kaptam meghívást Dratsay Ákos tanár úrtól ide, így volt szerencsém részt venni már abban az évben az Augusztusi Zenei Napokon, itt Hódmezővásárhelyen. Minden évben dupla szakot csinálok: éneket Dudás és Szécsi tanárnőknél, fuvolát pedig mindig változó tanárnál – árulta el Keszeg Janka. Hozzátette: először csak fuvolára jelentkezett, de az édesanyja hallotta, hogy van ének szak is, és mivel tudta, hogy mindig szeretett volna énekelni, javasolta, hogy iratkozzon be arra is. Azóta minden évben mindkét szakon részt vesz. Fontosnak tartja, hogy évről évre visszatérjen, hiszen nemcsak rengeteget tanul, de sok kapcsolatra, barátságra és ismeretségre is szert tesz, amelyek talán élete végéig megmaradnak. A tanárai instrukciói pedig benne maradnak a kottáiban, így azok bármikor vezetni fogják.

Janka fő szaka egyébként annyira a fuvola, hogy ősztől az egyetemen is azt fogja tanulni.

Ma, azaz kedden este 7 órakor az unitárius templomban a 20. és a 21. század magyar zenéje lesz műsoron, illetve azoknak a szerzőknek a művei hangzanak el, akiknek idén van születésük vagy haláluk évfordulója.

Csütörtök este 7 órakor a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színháztermében – lévén, hogy ott van a Steinway zongora – adnak koncertet a 150 éve született Maurice Ravel emléke előtt tisztelegve. Ez alkalommal nemcsak az ünnepelt, hanem Liszt Ferenc és Debussy művei is elhangzanak.

A táborban részt vevő hallgatók jövő pénteken délelőtt fél 12-től, majd este fél 7-től is koncertet adnak az unitárius templomban. Szombaton délelőtt fél 11-kor ismét fellépnek majd, a délután 3 órakor kezdődő hangversenyük pedig már a Szent István-templomban lesz.

A diákok flashmobja csütörtöktől várható, a pontos helyszíneket és időpontokat időben közzétesszük.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!