Fészekhinta lesz a Kincses Vásárhely naptár bevételéből

Az idén is megjelent a Szeretem Vásárhelyt Egyesület Kincses Vásárhely naptára, amelynek bevételét ezúttal is jótékonysági célra fordítják: az Aranyossy óvoda fészekhintájának megvásárlását támogatják vele.

A Kincses Vásárhely címet viseli a Szeretem Vásárhelyt Egyesület 2026-os asztali naptára, amely immár évek óta rendszeresen jelenik meg, hogy bevételével helyi közösségi kezdeményezéseket segítsen. Tavaly a vásárhelyi Sorsok Házát támogatták félmillió forinttal, az idei bevételt pedig az Aranyossy Ágoston Református Óvoda, Általános Iskola és Szakiskola mártélyi óvodájának ajánlották fel.

A naptár. Aki megveszi, az a gyerekeknek szerez örömöt

A felajánlást az óvodában jelentette be Juhász Tünde, a Szeretem Vásárhelyt Egyesület tagja. A naptár, amelyet a megszokott árusítóhelyeken – valamint az ótemplomi lelkészi hivatalban, a Zrínyi utca 5. szám alatt – lehet megvásárolni, vásárhelyi profi és amatőr fotósok képeit tartalmazza, amelyek a hónapok illusztrációiként szolgálnak.

Csordás-Makó Ildikó, az Aranyossy intézmény igazgatója elárulta: a támogatásból egy fészekhintát vásárolnak majd a mártélyi óvodába.

A Szeretem Vásárhely Egyesület egyszer már hasonló módon támogatta az óvodát, melyben a segítségükkel fényterápiás szobát rendeztek be a gyerekeknek.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!