Felhőtlen szórakozás és ínycsiklandó ételek a borfesztivál szombatján
A szombati nap nagyrészt a régi nagy klasszikusok jegyében telt a Kossuth téren, legalábbis ami a zenei kínálatot illeti. De három év kihagyás után ismét volt Gasztroudvar is az Almáskertben, ahol nemzetiségek ételeit kóstolhatták meg a fesztivállátogatók. Intellektuális táplálékként pedig ismét közéleti beszélgetést is hallgathattak a politika iránt érdeklődők.
Tikkasztó hőségben indult a borfesztivál szombatja is, ahol öt órakor két esemény is kezdődött párhuzamosan: a BFMK melletti Almáskertben ismét megrendezték a Gasztroudvart – erről hamarosan bővebben is írunk -, ahol hagyományos cigány és román ételeket kóstolhattak a vásárhelyiek teljesen ingyen, ahogy a Máltai Szeretetszolgálait finomságait is.
Közben a kisszínpadon újságírókkal beszélgetett Márki-Zay Péter, melynek vége felé már gyülekeztek a családok az Apacuka zenekar koncertjére. A gyerekegyüttes elképesztően jól tud a legkisebbek nyelvén, az egytől hat-hétéves korosztály újra meg újra együtt énekelt a zenekar énekesével.
A Kossuth téri nagyszínpadon kihirdették a borverseny idei eredményét – Vásárhelye bora a Koch pincészet Csanádi Cuvée-je lett – este héttől pedig átadták a terepet a néptáncnak – az Árendás és a Kankalin táncosainak, amely, mint minden évben, nagy közönséget vonzott. Mint megtudhattuk, az Árendás a 2025-ös Martin György Néptáncfesztiválon első díjat nyert el, és most sem okozott csalódást a vásárhelyi közönségnek látványos, lendületes produkciójával – őket pedig ezután jól kiegészítették a Kankalin Néptáncegyüttes két, az Árendás táncosaitól korcsoportban eltérő néptáncosai, akiknek előadását szintén élmény volt nézni.
A kisszínpadnál a Doubleshake együttes gitárosból és gyönyörű hangú énekesből álló kettőse játszott nagyon kellemes zenét – nagyrészt feldolgozásokat, olyan aktuális, mai sztároktól is, mint Azahriah.
Este a nagy koncerten a nagy érzelmeké volt a terep, hiszen az Érzés együttes az Edda első három albumából hozott el a vásárhelyi közönségnek tizennyolc számot. Igazi retro hangulatot varázsoltak a térre, ahol az egykori fiataloknak volt lehetőségük kicsit újraérezni fiatalkorukat, és pogózni egyet.
E cikk írójának azonban igazi pozitív meglepetést a Hirtelen zenekar késő este a kisszínpadnál kezdődő koncertje okozott, melynek énekese, Gyuris Viven szédületes performanszt nyújtott. Természetességével, hangjával, előadásmódjával és humorával sokak szívébe belophatta magát. Jöttek sorban a party-slágerek, külföldiek és magyarok egyaránt, melyeket a közönség részben együtt énekelt Viviennel.
Akinek pedig még mindig táncolhatnékja volt, folytathatta a bulit a Kossuth téren, ahol DJ Priest mai és retro kedvencekkel gondoskodott az est levezetéséről.
A programok a mai napon is folytatódnak, este hattól a kisszínpadon a Clique együttes indítja be a bulit.

Hozzászólások lezárva.