Felgyújtották a Németh László utcai ruhagyűjtőt
Bár nemrégiben újabb térfigyelő kamerákat telepített a város a Hódtói Sportcsarnok közelében lévő szelektív hulladéksziget mellé, a hét végén valaki felgyújtotta az ottani ruhagyűjtőt, és a lángokban megolvadt az egyik négy és fél köbméteres szemeteskonténer is.
A vásárhelyiek egy része ma is úgy gondolja – tévesen –, hogy a térfigyelő kamerák nem működnek, ezért mindent meg lehet tenni a közterületeken. Ennek ékes példája, hogy a sportcsarnokkal szemben lévő parkoló végében található hulladékszigetre szó szerint boldog-boldogtalan ipari mennyiségben hord ki mindent, ami csak eszébe jut, vagy amitől otthon meg akar szabadulni.
A múlt hét végén egy fiatalember felgyújtotta a MOHU által oda kihelyezett ruha- és cipőgyűjtő konténert – feltehetően gyufával vizsgálgatva az éjszakai sötétben, mi maradt az ajtajában. A lángok átterjedtek az egyik sárga szemeteskonténerre is, amely megolvadt, így használhatatlanná vált.
Lackó Judit, a polgármesteri hivatal lakosságszolgálati irodájának vezetője elmondta: az elkövetőre közigazgatási bírság is kiszabható. Ugyanez vonatkozik azokra is, akik a kukák mellé rakják le a szemetet, vagy indokolatlan (nem háztartásnyi) mennyiségben helyezik el ott, ami szabálysértésnek számít.
Ahogy itt, úgy a többi szelektív hulladékgyűjtő szigeten történteket is térfigyelő kamerák rögzítik. Az előző héten is három olyan vásárhelyihez csöngettek be a közterület-felügyelők, akik ide hordták ki a hulladékukat. Ez azért is érthetetlen, mert a vásárhelyiek (sőt még a székkutasiak, a mártélyiak és a mindszentiek is) a Szántó Kovács János utca végén működő hulladékudvarba ingyen elvihették volna
Közelebbről is megnéztük, mi került ki a sportcsarnokkal szembeni hulladékszigetre az utolsó kukaürítés óta. A konténerek előtt nagy mennyiségű, zsákokba csomagolt ruhát találtunk – igaz, minden zsákot gondosan felvágott valaki, aki szintén kíváncsi volt, mi rejlik bennük. Volt ott néhány szőnyeg is, valamint rábukkantunk egy, a hatvanas évek stílusát idéző csillárra – amelyre rögtön le is csapott egy, közvetlenül utánunk érkezett érdeklődő.

Ha csak a konténerekből kicsorduló üvegeket váltottuk volna vissza, alaposan meggazdagodhattunk volna. Csakhogy azok mind a nem visszaváltható kategóriába tartoztak, vagyis tavaly július 1-je előtt kerültek forgalomba. Hogy az egykor bennük rejlő bort ki itta meg, azt nem lehet tudni, de az üvegeket vagy egy kocsma tárolta valahol, vagy valaki évtizedeken át gyűjtögette. (Igaz, a rendszerváltás előtt az üres üvegeket még visszaváltották a boltokban.)

A papírnak szánt konténer is tele volt, többnyire növényi törmelékkel és krumplihéjjal. Utóbbiból annyi akadt, hogy egy iskolai menzán sem pucolnak meg ennyit.
Jól látszott, hogy – ahogy korábban is tapasztaltuk – mindezt nem a környező házakból szatyorban hozták le, hanem kisteherautó hátuljából borították ki.

Hozzászólások lezárva.