Felfüggesztették egy népszerű szegedi szórakozóhely működését
A hatóságok március 16-án egy hónapra felfüggesztették a szegedi Sing Sing Music Hall működését kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos gyanúra hivatkozva. A szórakozóhely szerint az intézkedés indoklása nem egyértelmű, a döntést pedig alaptalannak tartják, ezért jogorvoslattal élnek.
A hatóságok egy hónapra bezáratták a szegedi Sing Sing Music Hallt – derült ki a szórakozóhely Facebook-bejegyzéséből. A közlemény szerint az intézkedést március 16-án rendelték el, ugyanakkor a pontos indoklást nem ismertették, a hely üzemeltetői „egyszerű bemondásra” hivatkozó döntésről írnak.
A klub hangsúlyozza, hogy semmilyen formában nem előidézője vagy támogatója azoknak a cselekményeknek, amelyekre hivatkozva a bezárás megszületett, és állításuk szerint az intézkedés elszenvedői. Kiemelték azt is, hogy a kezdetektől zéró toleranciát képviselnek a kábítószerekkel szemben, működésük során betartották a jogszabályokat és együttműködtek a hatóságokkal.
A közleményben arra is kitérnek, hogy egy rendezvényhelyszín nem rendelkezik hatósági jogkörökkel, így nincs lehetősége minden rejtett jogsértés megelőzésére vagy feltárására. Ugyanakkor továbbra is partnerként kívánnak együttműködni a hatóságokkal a jogkövető működés érdekében.
A döntést a szórakozóhely vezetése igazságtalannak és alaptalannak tartja, amely szerintük komoly erkölcsi kárt okoz, és azt a látszatot keltheti, mintha a klub kapcsolatba hozható lenne jogsértő tevékenységekkel.
A Sing Sing jogorvoslattal él a határozattal szemben, és közlésük szerint minden rendelkezésre álló jogi eszközt igénybe vesznek annak érdekében, hogy újra megnyithassák a helyet.
Az elmúlt időszakban több szórakozóhely működését is felfüggesztették hasonló okokra hivatkozva. A rendőrség korábban azt közölte, hogy ezek az intézkedések nem a tulajdonosok vagy dolgozók szankcionálását célozzák, ugyanakkor szerintük a szórakozóhelyeknek felelősségük van a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelemben. 2025 végén született törvény abból a rendeletből, amely szerint akár három hónapra is bezárathatnak olyan szórakozóhelyeket, ahol kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény elkövetése merül fel, és emiatt büntetőeljárás indul.

Hozzászólások lezárva.