Ezt a társadalmi energiát már semmilyen erő nem tudja visszafordítani – Kéri László és Petschnig Mária Zita a leendő rendszerváltásról tartottak előadást

A jelenlegi politikai rendszer kifulladásáról, egy lehetséges rendszerváltás esélyéről és a társadalomban érzékelhető hangulatfordulatról beszélt Kéri László és Petsching Mária Zita egy hódmezővásárhelyi előadáson. Míg Petsching borúsabb gazdasági kilátásokat vázolt fel, addig Kéri a történelmi lehetőséget és a cselekvő társadalom erejét hangsúlyozta. Az eltérő hangvételű megszólalások mégis ugyanabba az irányba mutattak: egy korszakhatárhoz érkezett az ország, ahol a választók döntése nemcsak a következő éveket, hanem hosszabb távon Magyarország és akár Európa jövőjét is befolyásolhatja.

„Azt a címet adtam a mai előadásnak, hogy számvetés, mert itt állunk egy nagyon komoly rendszerváltás előtt” – ezzel a felütéssel kezdte előadását Petschnig Mária Zita a Hódmezővásárhelyi Közéleti Akadémián. A közgazdász átfogó képet adott a magyar gazdaság helyzetéről, egyszerre vizsgálva a külső környezetet és a belső szerkezeti problémákat, amelyek szerinte együttesen sodorják nehéz pályára az országot.

A kiindulópont világos: Magyarország egy nyitott kis gazdaság, amely nem tudja kivonni magát a globális folyamatok hatása alól. „A világgazdaság tendenciája alól a magyar gazdaság nem tudja kimenteni magát” – fogalmazott. A jelenlegi nemzetközi helyzet pedig korántsem kedvező. A bizonytalanságot növeli, hogy a globális döntések egyre inkább kiszámíthatatlanok, ami lefelé mutató kockázatokat eredményez. „Ma már nem zárja ki senki sem, hogy újra előáll a stagfláció állapota” – mondta, utalva arra az állapotra, amikor a gazdaság stagnál, miközben az infláció magas marad.

Az Európai Unióval való kapcsolat külön fejezetet képez a problémák között. Petschnig szerint bármely politikai forgatókönyv esetén komoly nehézségek várhatók. Egy esetleges kormányváltás sem jelent azonnali megoldást, mert „a bizalmatlanság hosszú évek alatt alakult ki, nem pukkad ki egyik pillanatról a másikra”. Az uniós forrásokhoz való hozzáférés bizonytalan, a határidők szorítanak, és még az sem kizárt, hogy egyes támogatásokat vissza kell fizetni. Eközben a piaci finanszírozás egyre drágábbá válik, és az ország hitelminősítése is törékeny.

A belső problémák azonban még súlyosabb képet rajzolnak ki. Az előadó tíz olyan tehertételt sorolt fel, amelyek hosszú távon is meghatározzák a magyar gazdaság pályáját.

Az első a Budapest–Belgrád vasút, amelynek költségei elszálltak, miközben gazdasági értelme erősen kérdéses. „A megtérülés… volt olyan számítás, hogy 2400 év” – jegyezte meg ironikusan.

A második a Paks II beruházás, amelynél az egyik legnagyobb probléma éppen az, hogy „nem tudjuk mennyibe kerül”. A projektet technológiai, finanszírozási és politikai bizonytalanságok egyaránt terhelik.

Harmadikként a stadionépítések kerültek szóba: „mintegy 27 stadion épült, 600 milliárd forintos állami ráfordítással”, miközben a társadalmi hasznosságuk vitatott.

Negyedik a budai Vár átépítése, amelynek költségei már most meghaladják az eredeti terveket, és „még nagyon nincs vége”.

Ötödik az akkumulátorgyárak ügye, amelyet az előadó egyenesen zsákutcának nevezett: „nincs hozzá víz, nincs hozzá energia, nincs hozzá munkaerő”, miközben alacsony hozzáadott értéket termelnek és komoly környezeti kockázatot jelentenek.

Hatodikként a humántőke leépülését emelte ki, amely szerinte a legsúlyosabb probléma. „A munkavégző képesség leépítése, az oktatási és egészségügyi rendszer leépítése” hosszú távon visszafordíthatatlan károkat okozhat.

A pénzügyi tehertételek közül az első az elfojtott infláció. Az árstopok és hatósági beavatkozások torzítják a valós folyamatokat: „ez a fogyasztói kosár több mint 20 százalékát alkotja”, és később újabb inflációs hullámot idézhet elő.

Nyolcadik az államadósság alakulása: „2010 és 2025 között több mint háromszorosára nőtt”. A gond nem pusztán a növekedés, hanem az, hogy az adósság gyorsabban nő, mint a gazdaság.

Kilencedik a kamatterhek emelkedése. Az állam kamatkiadásai már olyan mértéket érnek el, hogy „ez megegyezik a magyar egészségügyre fordított kiadásokkal”.

Tizedik a beruházások visszaesése, ami a jövő szempontjából különösen aggasztó. „A beruházás mínusz 19 százalék” – mondta, hozzátéve: „ha nincs beruházás, akkor nincs jövő”.

Az előadás egyik kulcsállítása, hogy a jelenlegi növekedési modell nem fenntartható. A gazdaság nem fejlesztésekre, hanem fogyasztásra és adósságra épül, ami „jövőt felélő” pályát jelent. Ennek következménye a regionális lemaradás is: Magyarország az egykori sorstárs országok között folyamatosan hátrébb csúszik.

A végén Petschnig visszautalt a 2010-es kormányzati ígéretekre, amelyek a közjó elsődlegességét és a gazdasági felemelkedést hangsúlyozták. „Én ennyit tudtam mondani ennek a kormányprogramnak a teljesüléséről” – zárta gondolatait.

Kéri László az előadása során, amelyet felesége, Petsching Mária Zita után tartott, személyes hangvételű, ugyanakkor erősen politikai tartalmú beszédet mondott, amelyben saját szerepéről, az elmúlt időszak tapasztalatairól és a közeljövő várható változásairól beszélt.

Felidézte, hogy közéleti szerepvállalásuk új szakasza 2024 augusztusában kezdődött. „Az egyik első Tisza-sziget meghívott minket, felvették az előadást, feltették YouTube-ra, és megnézte 110 ezer ember. Onnantól elszabadult a pokol” – fogalmazott, hozzátéve, hogy azóta folyamatosan járják az országot, és ez volt a 123. alkalom, amikor ilyen formában léptek fel.

Kéri szerint a jelenlegi helyzet alapvetően különbözik a korábbiaktól. „Néhány nap múlva már nem az lesz az érdekes, hogy mi volt a gond a politikai rendszerrel, hanem az, hogy mit kell vele csinálni” – mondta, jelezve, hogy beszédében inkább előretekintő összegzést kíván adni.

Párhuzamot vont az 1988-as időszakkal is: „Akkor is érezni lehetett, hogy a rendszer vége közeleg, de senki nem tudta, mikor következik be. Most viszont szerintem a teremben ülők 99 százaléka pontosan tudja, hogy ennek a rendszernek legfeljebb öt napja van.”

Beszédének egyik központi eleme a parlament szerepének helyreállítása volt. „A parlamentarizmust vissza kell venni” – fogalmazott. Felidézte, hogy a kilencvenes évek elején napi szinten működött az Országgyűlés, és „7-800 ezer ember nézte a közvetítéseket”. Ezzel szemben ma szerinte alig marad emlékezetes pillanat, leszámítva egy-egy politikusi reakciót. Példaként említette Kövér László egy jelenetét, amikor értetlen arcot vágott annak láttán, hogy Semjén Zsolt szót kért a „Ki az a Zsolti bácsi” kérdés elhangzása után. Kéri szerint a körülötte ülők arcán is, Vitályos vagy Orbán arcán is az értetlenséget lehetett látni, ám szerinte ez is inkább szimbolikus, mint tartalmi jelentőségű.

A jogállamiság kérdésében úgy fogalmazott, hogy Magyarországon „szétzilálódott a jogrend”, és a rendeleti kormányzás vált meghatározóvá. „Azt dönt, amit akar” – mondta, hozzátéve, hogy újra kell építeni a törvények uralmát és a jogalkotás átláthatóságát.

A kormány működésével kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy megszűntek a fékek és ellensúlyok. „A végrehajtó hatalom maga alá gyűrte az egész rendszert” – mondta, és szerinte ezt egy új politikai berendezkedésben helyre kell állítani, beleértve az intézmények ellenőrző szerepét is.

A médiáról szólva élesen bírálta a jelenlegi rendszert. Úgy véli, mesterségesen torzították a piacot, és elfojtották a független szereplőket. Ugyanakkor hangsúlyozta: „nem igaz, hogy a magyar emberek nem érdeklődnek a közügyek iránt”. Példaként több, nagy nézettséget elérő közéleti tartalmat említett a különböző social média felületeken, amelyek szerinte azt bizonyítják, hogy valós igény van a komolyabb tartalmakra.

Az önkormányzatok helyzetéről azt mondta, hogy az elmúlt években „kifosztották és leépítették” őket, ugyanakkor kiemelte a civil kezdeményezések szerepét. „Több tízezer ember tanulta meg, hogy a politika nem csak a politikusoké” – fogalmazott, és ezt az egyik legfontosabb új fejleménynek nevezte.

A külpolitikáról röviden annyit mondott: „vissza Európába”, jelezve, hogy szerinte egyértelmű irányváltás szükséges az Európai Unió és a NATO irányába.

A határon túli magyarokkal kapcsolatban hangsúlyozta: „nem Pestről kell megmondani, hogyan legyenek magyarok”, és újfajta, partneri viszonyt sürgetett. Ehhez kapcsolódva a nyugaton élő magyarokat is fontos erőforrásnak nevezte. „Ez nem veszteség, hanem lehetőség” – mondta, utalva arra, hogy jelentős tudás és tapasztalat halmozódott fel körükben.

Az alkotmányozás kapcsán úgy fogalmazott, hogy az hosszabb folyamat lesz, de elkerülhetetlen. „Ezen a rendszeren nincs mit javítgatni” – mondta, majd egy beszélgetésre utalva hozzátette: „ez egy zöldmezős beruházás lesz”.

Végül a demokratikus részvétel erősítéséről beszélt, és bírálta a korábbi „nemzeti konzultációkat”. Helyettük valódi népszavazásokat tartana szükségesnek, akár helyi szinten is.

Beszédét bizakodó hangnemben zárta: „Én nagyon bizakodó vagyok. Nem egyszerűen választás lesz, hanem népszavazás.” Úgy fogalmazott: „Ez a népszavazás arról szól, hogy ezt a rendszert a maga 16 évével a társadalom első többsége kiismerte.” Szerinte a választók mára pontos képet kaptak arról, hogyan működik a jelenlegi hatalom, és „azt is tudják, hogy mivel járna a folytatása, és ebből nem kérnek.”

A politológus hangsúlyozta, hogy a hangulat érezhetően megváltozott az országban, és ennek politikai következményei is lehetnek. „Én egyáltalán nem tartom kizártnak, sőt most már inkább valószínűbbnek tartom azt, hogy ez kétharmados Tisza-győzelem lesz” – mondta, hozzátéve, hogy ez nem pusztán politikai, hanem közjogi szempontból is döntő jelentőségű lenne. Véleménye szerint egy kétharmados felhatalmazás esetén „a legfontosabb útban levő eltakarítandó dolgokat fél év alatt meg lehet oldani”, és már 2026-ban elindulhatna egy új rendszer kiépítése.

Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy egy egyszerű többség esetén a folyamat jóval lassabb lenne. „Akkor ez babrás lesz” – fogalmazott, jelezve, hogy ebben az esetben a következő négy év inkább az előkészítésről szólna, nem pedig a tényleges rendszerváltásról. „Nem azt mondom, hogy négy évet vesztettünk, mert az is nyereség, hogy véget ér a Fidesz-rendszer, de egy új rendszer kiépítése sokkal inkább széthúzódna.”

Kéri történelmi párhuzamot is hozott, amikor az ország korábbi válság utáni talpra állásáról beszélt. Felidézte a második világháború utáni időszakot, amikor „ennél reménytelenebb helyzetben nem volt az ország ezer év alatt”, mégis néhány év alatt sikerült működőképes államot teremteni. „A magyar nép egyszer már megmutatta, hogy 3-4 év alatt bámulatos teljesítményre képes” – mondta, hozzátéve, hogy a jelenlegi helyzet ehhez képest össze sem hasonlíthatóan kedvezőbb.

Az előadó szerint ma egy különösen erős társadalmi energiákból táplálkozó időszak körvonalazódik. „Ilyen típusú tenni akarást, ilyen típusú pozitív jövővárást én soha 75 év alatt nem láttam ebben az országban” – hangsúlyozta. Kiemelte azt is, hogy sokan önként, külső kényszer nélkül akarnak részt venni a változásban, ami szerinte kulcsfontosságú: „Ott van az a robbanásszerű váltás, hogy na, akkor ebből elég volt, ezt csináljuk másképp.”

Kéri László úgy látja, hogy ez a történelmi pillanat túlmutat a rendszerváltás utáni időszakon is. „Ez nem ’90-es, sokkal több ez a történelmi esély” – fogalmazott, majd arra biztatta a hallgatóságot, hogy aktív résztvevői legyenek a folyamatnak. „Én azt kívánom maguknak, hogy mindannyian ennek cselekvő részesei legyenek.”

Beszéde végén a közösségi élmény jelentőségét is kiemelte, utalva az ország különböző pontjain tapasztalt aktivitásra. „Egy olyan jókedvű, tenni akaró ország legyen ebből, mint amit mi a Tisza-szigetek százaiban láttunk” – mondta, hozzátéve: ha ez a társadalmi energia egyszer felszínre tört, „akkor azt hiszem, hogy ezt már semmilyen erő nem tudja visszafojtani.”