Eredményesen szerepeltek a Jégmadarak a Téli Balaton-átúszáson
Tihany és Szántód között rendezték meg a 6. Téli Balaton-átúszást, melyen a szegedi Jégmadarak is részt vettek. A vásárhelyi származású Bakony-Sallai Ágnes ultratávon, egyetlen nőként indult, és el is nyerte az első helyet, a vásárhelyi Gáll Kitti pedig a 1250 méteres teljes távon győzedelmeskedett a nők között.
Március 14-én rendezték meg a Tihany és Szántód közötti szakaszon a 6. Téli Balaton-átúszást, amin a szegedi Jégmadaraktól tizenkét fő vett részt. Bakony-Sallai Ágnes ultratávon, Gáll Kitti pedig teljes távon szerezte meg az első helyezettnek járó érmet.
A fokozatosság elvét követjük, és már ősztől elkezdünk a Balaton-átúszásra készülni, amikor a tavakban és a folyókban már kezdenek lehűlni a vizek. Minden vasárnap a Sun City Szabadidőközpontban rendeztünk csobbanásokat, és itt lehetőségük volt az átúszáson indulóknak kipróbálni, milyen hideg vízben úszni. Sokan kedvet is kaptak hozzá
– mesélte a felkészülésről Bakony-Sallai Ágnes, aki egyetlen nőként indult az oda-vissza 2500 méteres ultratávon, és hat férfi versenyzőt maga mögé utasítva, gyorsúszással be is zsebelte az első díjat.
A közösségi úszásként számontartott Balaton-átúszást eredetileg februárban rendezték volna meg, de mivel a tó befagyott, a szervezők megvárták, amíg a jégréteg felolvadt, és a víz elérte a biztonságos 5 fok feletti hőmérsékletet. Az átúszás napján a tó közel 9 fokos volt.
A vásárhelyi Gáll Kitti az 1250 méteres teljes távon ért el első helyezést a nők között. Ő is a gyorsúszást választotta.
Szinte végig kitartottam a gyorsúszásban, csak néha a nagyobb hullámoknál váltottam át egy kicsi mellúszásra, hogy belőjem, merre van a bója
– osztotta meg velünk Gáll Kitti, hogyan teljesítette a távot. Hozzátette, rengeteg munkája van az eredményben az egész csapatnak. Mint mondta, sokkal hidegebb vizekben gyakorolnak, mint amekkora a Balaton hőmérséklete volt.
A Jégmadarak ősszel és télen folytatják majd a heti rendszerességgel megtartott csobbanásokat, hogy lehetőséget biztosítsanak a vállalkozó kedvűeknek a jeges úszásra.
A fotók forrása: Fotozzuk.hu; Nemzetközi Hidegvíz Törzs Egyesület

Hozzászólások lezárva.