Elképesztő fotók a Kossuth téren
Megnyílt a 43. Sajtófotó Kiállítás a Kossuth téren, ahol a megnyitót követően Bánkuti András, a MÚOSZ fotótagozatának vezetője személyesen vezette végig az érdeklődőket a tárlaton. A képek nemcsak a 2024-es év eseményeit idézik fel, hanem azt is megmutatják, miért van helyük a főtéren, mindenki számára szabadon hozzáférhetően.
Márki-Zay Péter a magyar sajtófotó-kiállítás hódmezővásárhelyi megnyitóján hangsúlyozta: a város méltán lehet büszke a fotográfia hagyományaira és jelenére egyaránt. Felidézte, hogy Hódmezővásárhely országosan is ismert fotós örökséggel rendelkezik, Plohn Józseftől kezdve Eifert Jánoson és Lucien Hervén át a ma is aktív alkotókig, akik közül többen is részt vettek a megnyitón. Kiemelte, hogy a helyi fotósok munkái nemcsak művészeti értéket képviselnek, hanem a város kulturális identitásának fontos részei is.
Beszédében arra is kitért, hogy a sajtófotó különleges műfaj: egyszerre tárgyszerű dokumentáció és erős érzelmi hatású vizuális történetmesélés. Egy-egy jól elkapott kép képes egész korszakokat, társadalmi folyamatokat vagy tragédiákat összefoglalni, gyakran erősebben, mint hosszú szövegek. Példákon keresztül érzékeltette, hogy a történelem ikonikus pillanatai sokszor egyetlen fotóban élnek tovább a kollektív emlékezetben, felidézve többek között a migránsválság ikonikus fotóját, a partra vetett kisfiú holtestét ábrázolót.
A polgármester arra kérte a látogatókat, hogy nyitott szemmel és empátiával nézzék a kiállított alkotásokat, és ismerjék fel bennük az alkotók szakmai tudását, felelősségét és újságírói szerepét is. Úgy fogalmazott: különösen fontos, hogy politikai megosztottságtól függetlenül, a társadalom egészéről kapjunk hiteles képet, amelyben jelen van a tragédia és az öröm is. Zárásként megköszönte a szervezők és a fotósok munkáját.
A Kossuth téren felállított panelek között sétálva gyorsan kiderül: ez a kiállítás tudatosan van kint a szabadban. Bánkuti András szerint a döntés gyökere a Covid-járvány időszakáig nyúlik vissza, amikor a múzeumok zárva voltak, a képek pedig gyakorlatilag láthatatlanná váltak a közönség számára. A kényszerből született megoldás azonban váratlan felismerést hozott. Amikor a fotók először kerültek ki forgalmas közterekre, futók, sétálók, családok álltak meg előttük, sokan vissza is tértek, hogy újra végignézzék a sorozatokat. A tapasztalat egyértelmű volt: ott kell megmutatni a sajtófotót, ahol az emberek eleve jelen vannak.
A kiállítás anyaga széles spektrumot ölel fel. A természetfotóktól a sporton át a politikáig, az olimpiai pillanatoktól a súlyos szociális témákig rajzolódik ki a 2024-es év képi lenyomata. A látogató ugyanúgy találkozik világszínvonalú természetfelvételekkel, mint intim, hosszú hónapokon, vagy éveken át készült dokumentarista sorozatokkal. Bánkuti András hangsúlyozta: a sajtófotó egyszerre pillanatművészet és hosszú távú elköteleződés. Van, amikor egyetlen másodperc dönt, máskor viszont egy fotográfusnak szinte családtaggá kell válnia ahhoz, hogy hiteles képek szülessenek.
A politikai témájú képek kapcsán szó esett a zsűrizésről is. A kiválasztás nem nevek, hanem képek alapján történik: a nemzetközi és hazai szakemberekből álló zsűri csak számokat és képaláírásokat lát, és gyakran komoly viták után születik meg a döntés. Egy-egy helyzetet több fotós is megörökít, a különbségek sokszor aprók, mégis ezek döntik el, melyik kép kerül a falra.
„Senkit nem érdekel, hogy amatőr vagy hivatásos fotográfus készítette-e a képet. Ha jó, akkor jó” – fogalmazott Bánkuti András, amikor arról beszélt, hogy a sajtófotó-kiállítás nyitott műfaj, ahol a minőség az egyetlen mérce.
A tárlat egyfajta társadalmi látlelet is. Megmutatja az ország szépségeit és fájdalmas valóságát, a sikereket és a hiányokat, a boldog és a nehéz sorsokat egyaránt. Éppen ezért fontos, hogy a képek ingyenesen, bárki számára elérhetők legyenek – azok számára is, akik anyagi vagy más okokból ritkán lépnek be kiállítóterekbe. A Kossuth téren sétálva nem kell jegyet váltani, csak időt szánni a megállásra.
A sajtófotó-kiállítás március 13-ig marad a téren, majd továbbindul következő állomására. Addig azonban még sok járókelőt állíthat meg egy-egy pillanat, amely mellett máskor talán észrevétlenül mennének el.
A fotókiállítás évekre visszamenő anyagát a https://sajto-foto.hu oldalon nézheti végig.

Hozzászólások lezárva.