Elhomályosította a batidai kastély kapuit a Google
A Google utcanézeti alkalmazásában elhomályosították a batidai vadászkastély kapuit, valamint az őrházat. A változás azt jelzi, hogy minél kevesebbet akar megmutatni a tulajdonos az épületkomplexumból, aminek alapterülete hatalmas. A nemrégiben készült drónfelvételekből az is kiderült, hogy a külső kerítések mellett van egy belső is, ami közvetlenül a kastélyt és a melléképületeket öleli körbe. Ennek is van egy kapuja, sőt, egy negyedik bejárat is létezik, igaz, az csak egy földút felől közelíthető meg.
Azt is tudjuk, hogy itt az elkerített részen belül közmunkásokat foglalkoztattak. Ez olyan, mint amikor a ’80-as években az orosz kiskatonák építették a párttitkároknak a nyaralóit. Ez egy kicsit nagyobb, mint egy nyaraló.
Néhány napja jelent meg egy videó a kontroll.hu internetes portálon, amelyben Márki-Zay Péter az egyik jogosulatlanul elkerített önkormányzati út bejáratánál lévő kapu előtt nyilatkozott a batidai vadászkastélyról és Lázár Jánosról. A polgármester és a riporter mögött látható egy épület, amelyben valószínűleg a létesítmény őreinek szolgálati helye. Mivel alaposan bekamerázták a környéket, ebből az épületből figyelhetik, ki akarja a kelleténél jobban megközelíteni a birtokot.
A hatalmas birtoknak 500 méterre, vagy még messzebb van egy másik bejárata és egy másik út is, amiről kiderült, hogy az is önkormányzaté és azt is lopták – tette hozzá a polgármester.
A hírportál munkatársai drónfelvételeket készítettek a vadászkastélyról és környékéről. Ezeken jól látszik, hogy van egy belső kerítés is, és ott is található egy díszes kapu. Ez nem látszik az útról, a másik két bejáró viszont igen. Megnéztük a Google utcaképét, és meglepő felfedezést tettünk. A két út felőli kaput elhomályosították a felvételeken, és ugyanezt tették a biztonsági szolgálat épületével is.
Ha a pénzét valaki állami megbízásokból is szerezte, százmilliárdos összegben járműbeszerzést, luxushajót, repülőgépet, helikoptert vesz, azt a magyar társadalom erős túlzásnak tartja és nehezen tud vele megbarátkozni
– ezt kedden nyilatkozta Lázár János az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A miniszter mostanában előszeretettel bírál bizonyos kormányhoz közel álló vállalkozókat, akik fényűző életükkel irritálják a magyar polgárok többségét.
A batidai kastélyról nem beszélt a miniszter, amely Márki-Zay Péter szerint Lázár többségi tulajdonában van. Pedig a polgármester szerint itt sem engedik meg már a munkásoknak, hogy mobiltelefonnal menjenek be dolgozni, csakúgy, mint Hatvanpusztán, ahol az Orbán-család uradalma épül. A batidai kastélynak is vannak még titkai, például az, hogy a harmadik külső bejáraton kik közlekednek, ugyanis ez csak egy hátsó földúton keresztül közelíthető meg.

Hozzászólások lezárva.