Életemben először érzem azt, hogy a rendőrség korrektül reagált – rendőrök Szabó Zsolt tragédiájáról
Az állományt felháborította, hogy a Promenád24 cikkén keresztül bántottak egy rendőrt, az ORFK jól tette, hogy utólag kiállt az elhunyt hódmezővásárhelyi rendőrkapitány mellett – erről beszélt a HVG-nek egy rendőr, s véleményével nem volt egyedül.
Az érdekképviseletek nem tudtak arról, hogy a testület vezetése videóban áll ki elhunyt kollégájuk mellett. A Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetét és a Független Rendőr Szakszervezetet legalábbis nem hívták egyeztetésre.
Életemben először érzem azt, hogy a rendőrség korrektül reagált
– így kommentálta a HVG-nek egy rendőrségi forrásuk a munkáltatója által közzétett videóüzenetet, amelyben Gál Kristóf szóvivő állt ki a múlt héten elhunyt hódmezővásárhelyi rendőrkapitány mellett.
A Magyar Rendőrség Facebook-oldala kedden délután tette közzé a videót, amelyben elhangzik, hogy bár folyamatban lévő ügyekben általában nem nyilatkoznak, nem keverik össze a magánéletet a hivatással, ezúttal kivételt tesznek, mert egy kollégájukat nemtelen támadás érte, ő pedig már nem tudja megvédeni magát.
Volt olyan HVG-nek nyilatkozó rendőr, aki szerint az állományt felháborította, hogy a Promenád24 cikkén keresztül ismét következmények nélkül bántottak egy rendőrt.
A kapitány kifogástalanul végezte a munkáját, a vezetőség is támogatta őt, mégis lejáratócikk született róla
– fogalmazott. Azt is megjegyezte, hogy szerinte a ORFK jól tette, hogy utólag kiállt az egykor vezető mellett.
Akadt azonban olyan rendőr, akinek voltak kétségei is a testület videójával kapcsolatban. „Hogy lehet véleményt mondani arról, hogy valaki bírja-e az igát, véget vet-e életének? Engem zavarna, ha ilyen mélyen boncolgatni kezdenék az okokat” – mondta a HVG-nek egy másik rendőr, aki kijelentésekor még nem látta a videót.
A lap meg akarta tudni, hogy a szokatlanul szókimondó közlemény központi döntés volt, vagy az állomány követelte meg. Ezügyben két szakmai szervezetet, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetét (BRDSZ) és a Független Rendőr Szakszervezetet (FRSZ) keresték meg. „Nem tudok arról, hogy egyeztetésre hívták volna az érdekképviseleteket” – mondta Bárdos Judit, a BRDSZ elnöke, ugyanerről számolt be az FRSZ főtitkára is, őket sem kereste munkáltatójuk az ügyben.
Szabó Zsolt hódmezővásárhelyi rendőrkapitány múlt pénteken vetett véget az életének. Az esetből országos hír lett, a tragédiárért legtöbben a Lázár János „üzenőfüzeteként” funkcionáló Promenád24 portált teszik felelőssé, ahol az öngyilkosságot megelőzően névtelen, lejárató szándékú cikket közöltek a kapitány magánéletéről, szakmai tevékenységét azzal összemosva és bírálva.

Hozzászólások lezárva.