Elballagtak a kertvárosi iskola nyolcadikosai

Szombat délelőtt a Szent István-templomban rendezte ballagási ünnepségét az ötven éves Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola. Az intézménytől két osztály ötven nyolcadikosa vett búcsút.
Megható búcsúműsorral készültek Bodrogi Klára, a 8.a és Balogh Edina, a 8.b osztályfőnökök diákjai, akik a Gaudeamus igitur… című hagyományos ballagási énekre vonultak be a szülőkkel, rokonokkal, barátokkal megtelt Szent István-templomba, a diáktársak sorfala között.
– Ezekben a pillanatokban mintha megállna egy kicsit az idő. Gyerekként léptek be az iskolába, most érett fiatalokként léptek ki. Legyenek hálásak mindazért a munkáért, amit beléjük fektettek! – mondta rövid köszöntőjében Antal Imre plébános.
A végzősök az alsóbb évesektől kapták meg a ballagótarisznyát, maguk pedig virággal köszönték meg tanáraiknak az értük végzett munkát. Búcsúműsorukat pedig nemcsak tanáraik, hanem szüleik is meg-megkönnyezték.
– Nagyon szép ünnepi tanévet zárunk, hiszen az idén fennállása 50. évfordulóját ünnepelte iskolánk. Ebben a tanévben emlékfát állítottunk azoknak a pedagógusoknak, dolgozóknak, akik az elmúlt fél évszázad alatt az iskoláért tettek és dolgoztak. Megköszöntük a szülőknek azt az 50 évnyi támogatást, amivel ez az iskola így kinyílt, és ilyen magas színvonalon tudja oktatni a gyerekeket. A tanévet ebben az évben közösségi előadással, egy nagyon szép összefogást bemutató produkcióval zártuk. Az Antanténusz, szórakaténusz című mesejátékban 400 tanulónk lépett színpadra, és örvendeztette meg a szülők szívét. És ebben az évben egy új címmel is büszkélkedhetünk: a Tehetségpont és az Örökös Ökoiskola címek után a Teremtésvédő Iskola címet is elnyertük, amit 2028-ig viselhetünk. Minden olyan lehetőséget kihasználtunk ebben a tanévben is, amivel többé és jobbá tettük az iskola hírnevét, illetve gyarapíthattuk diákjainkat tudásban és érzelmekben – sorolta a most záruló tanév eredményeit Juhászné Wolf Edit igazgató.
– Szerintem nagyon jó osztályközösségünk volt, sport- és tanulmányi eredményekben is kiemelkedőek vagyunk. Támogatók és segítőkészek voltak a tanáraink. Ez alatt a nyolc év alatt sok barátot szereztem – mondta a 8.b-s Májer Károly. Szerinte az a nyolc tanév, amit az iskolában eltöltött, nagyon tartalmas, hitéletben gazdag és számára élményekben gazdag időszak volt. Károly Szegeden, a Dugonics András Piarista Gimnáziumban folytatja szeptembertől tanulmányait.
Az iskola két nyolcadik osztályából a gyerekek többsége továbbra is gimnáziumban tanul majd tovább, az idén sokkal többen vásárhelyi gimnáziumba járnak majd. Csupán hárman választottak vidéki gimnáziumot, tizennyolc diák pedig szaggimnáziumot, vagy szakképző technikumot. Ez utóbbi iskolatípus újfajta lehetőséget ad a felsőoktatásba való bejutáshoz.
A ballagási ünnepségen három diák részesült alapítványi díjban tanulmányi versenyeken elért eredményeik, illetve sportteljesítményük alapján: Fazekas Ádám, Forrai Félix és Herczeg Alex. Az Egerszegi Krisztina által alapított Egér-kupát pedig a nyári ifjúsági olimpiára bejutott úszó, Oláh Ádám adta át Kőhegyi Máténak.
Hozzászólások lezárva.