Egy hét múlva Tavaszi Nagytakarítás lesz a vásárhelyi állatvédőknél

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete vár minden segíteni vágyót 2025. május 17-én, szombaton 9-13 óra között egy nagy menhelyi takarításra és tereprendezésre.

A feladatok között szerepel a kennelek kitakarítása, tereprendezés, cicaház rendbetétele. Emellett nagy örömmel fogadják, ha adományokat is viszünk magunkkal: kutyatáp, macskaeledel, száraz eledel, nedves eledel, játékok, fertőtlenítőszerek, edények.

Az állatvédők azt kérik, ha tudunk, vigyünk magunkkal eszközöket, mert sajnos korlátozott mennyiség áll rendelkezésükre. Hasznos lehet: gereblye, metszőolló, lapát, vödör, seprű.

Várják a közösségi szolgálatos fiatalokat is, akik szívesen töltenék náluk a kötelező 50 óra egy részét.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!