Dopeman új klipjében védelmébe vette Orbán Viktort és beszólt Majkának

Magyar Nemzeti Hip-Hop Rap.

Orbán Viktor védelmére kelt, a bindzsisztánozó Majkával szemben Dopeman az új klipjében, amelyben az 51 éves rapper egyértelműen kiáll a Fidesz mellett, „Te azt mondod itthon rabság van, de senki nem fékez a szólásban” – veti ellen azoknak, akik szerint a kormány a szólásszabadság ellehetetlenítésén dolgozik.

A klipet az első 19 órában 71 ezren látták, megtudhatták belőle, hogy „az Orbánban üzletet látsz, mert dől a lé, mikor belé állsz”. A gondolatot arra futtatja ki, hogy végül az ármánykodó saját sikerének csapdájába eshet: „Mondd mit csinálsz, ha megbukik és az újjal semmi sem változik?”

Akkor bizony „több pulcsit már nem adhatsz el, mert most az embered kúrja el”, aztán az is kiderül, hogy nincsenek is új erők, sem régiek, valahol egy nagy közös csapat ez, amelytől az országnak nem lesz jobb egy kormányváltással sem: „Az előzővel karöltve kenik a szart a fejekre” – vagyis vélhetően Orbánnal közösen.

„A diktatúra nagyon jó, az elnyomás illúzió” – jut a következtetésre DopeHitel és testvére, KicsiDope a Dikhtaturha című dal refrénjénél. Némi forradalmárok közötti féltékenység is kirajzolódik a dalból, amelyben egy képen felidézi magát Dopeman egy kihallgatáson. 2014-ben ugyanis garázdaság gyanújával hallgatták ki, miután még 2013-ban a Bajnai Gordon és a Szolidaritás Mozgalom rendezvényén felavatott Orbán Viktor-gipszszobor ledöntésekor letört Orbán-fejet elrugdosta. „Micsoda lúzer, proli ez a Pityinger, még azt se vágja, hogy nem akkor kell / lázadni, mikor van miért”, hanem akkor „amikor alkalmas, szidd a rendszert, hogy arathass”. Nincs igazi lázadás sem – véli a szerző –, „a forradalmi lendület, addig tart, amíg az internet”.

Megjelenik a klipbe vágva Magyar Péter, Puzsér Róbert, de az üzenet leginkább Majkára van kihegyezve, akinek Csurran, cseppen című, Bindzsisztán vezetőjéről szóló klipjét mostanági 20 millióan látták. „Ezek évekig tartottak képernyőn és én nem láttam át a pénzfelhőn. Az aranyeső hullott rám, ezért nem esett le, hogy ez Bindzsisztán” – mondja a sokáig a péniszriportos TV2-n szerepet vállaló Majkáról, illetve nem róla, mert a klip elején közli: „a valós személyekkel való mindennemű hasonlatosság csak a képzelet szüleménye”.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!