Dobrev „Klára kell” Klára „unalmas kormányt” szeretne – bemutatta programját a DK

Odáig rendben van, hogy elviszi az összes baloldali és liberális szavazót az urnákig, de hogyan fogja őket meggyőzni, hogy tényleg „Klára kell” nekik?

„Én nagyon szeretnék egy unalmas kormányt, egy kiszámítható Magyarországot” – jelentette ki Dobrev Klára a Demokratikus Koalíció évadnyitó rendezvényén szombaton délelőtt. A DK elnöke szerint Nyugat-Európában szakmai alapon, kiszámítható módon működnek az országok, míg ezzel szemben itthon nem működik semmi, Orbán Viktorék tönkretették az oktatást, az egészségügyet, és elloptak mindent, amit csak lehetett.

Gyurcsány volt felesége megígérte, hogy a DK ott lesz mind a 106 választókerületben, 106 baloldali jelölttel, és „elviszi szavazni az összes baloldalit és liberálist, mindazokat, akik sosem szavaznának jobboldali pártra”.

Dobrev Klára (DK), a Demokratikus Koalíció (DK) második elnöke egy 150 oldalas kormányprogramról is beszélt, amely a „megalapozása annak a 150 pontnak, ami a jövő évi választásra a baloldal vállalása”. Néhányat külön kiemelt ezek közül:

  • Javaslatot nyújtanának be az alaptörvény semmisségéről, illetve elkezdenék egy új, ideológiai és hitbéli kérdésekben semleges alkotmány megalkotását, amit a végén népszavazáson hagyatnának jóvá;
  • a jelenleginél jóval arányosabb, kétfordulós választási rendszert akarnak, amelyben a határon túli magyarok nem rendelkeznének szavazati joggal;
  • és korrupciós veszélyhelyzetet hirdetnének, mert „a korrupt módon szerzett milliárdos vagyonokat nem adóztatni kell, hanem el kell kobozni”;
  • „a baloldal a 150 ezer forint alatti nyugdíjak esetében 50 százalékos azonnali emelést, a 150 ezer és 250 ezer forint közötti nyugdíjak esetében 25 százalékos átlagos emelést tart szükségszerűnek”;
  • „a baloldal megemelné 1 millió közszférában dolgozó ember fizetését, és bevezetné az EU-ban már kiharcolt európai minimálbér-szabályozást”;
  • „a baloldal eltörölné a rabszolgatörvényt”;
  • „a baloldal a magyar adófizetők gyerekeinek is megadná a ma csak határon túliaknak járó százezer forintos iskolakezdési támogatást”;
  • az új parlament első napján kimondatnák az Országgyűléssel, hogy támogatjuk hazánk EU- és NATO-tagságát, valamint a feltételek teljesítése esetén Ukrajna uniós csatlakozását.

Az egykori Gyurcsány-párt az ősz első hetének közepén kikérte magának, hogy a 21 Kutatóközpont 2 százalékra mérte a támogatottságukat, szerintük a Fidesz és a Tisza Párt is összeesküdött ellenük.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!