Digitális Polgári Kört alapított bántalmazott nőknek a „zsírra szállt poros” kormányszóvivő

Valahonnan sejteni lehet, hogy a névválasztás is beilleszthető a Tisza Párt vezetője ellen folytatott „feminista” (erős az idézőjel) hadjáratba.

A kormányszóvivő Nők a bántalmazás ellen néven alapított Digitális Polgári Kört a Fidesz országgyűlési képviselőjével, Király Nórával közösen. A beköszönő videójukban azt mondták, ez egy olyan közösség lesz, amely kiáll mindenkiért, „akit bántottak, aki félt, aki hallgatott, aki nem merte elmondani, aki elmondta, de nem hitték el, aki túlélte, és aki még benne van”. Azt ígérik, teret adnak azoknak, akiket elhallgattatnak, valamint történeteket osztanak meg, hogy „többé senki ne érezze úgy, hogy egyedül van”. Király Nóra képviselő a DPK-ról azt írta:

Bízunk benne, hogy sok segítő szándékú és jóakaratú ember csatlakozik hozzánk, hogy még többekhez eljuthassunk, és valódi támogatást adhassunk azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

Jó kérdés, mennyire lesz harmonikus az együttműködés a különböző Digitális Polgári Körök között, ha rögtön az első számúba Orbán Viktor azt a Dopemant (jelentése: ‘Drogember, vagy drogdíler’) is bevette, aki pár éve azt ajánlotta a nőverőknek, hogy lehetőleg bordára üssenek, mert attól a nő elhallgat. A buddhista gengszter legkomolyabb keresztény-konzervatív gondolatait a 444 gyűjtötte egy csokorba nemrég.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!