Csokorba fonták az Őszi Tárlat tavalyi díjazottjai alkotásait

A tavalyi Őszi Tárlat díjazottjainak tárlatát nyitotta meg Nátyi Róbert művészettörténész vasárnap délután a Tornyai János Múzeumban.

Nádas Alexandra Tornyai-plakettes képzőművész Sarjak, Csörgő Tamás Rudnay-ösztöndíjas grafikusművész Egy utazás az életünk, valamint Cservenka Edit, a Fiatal Festők Nívódíjas alkotója Két folyó a tengerben című egyéni kiállításait nyitotta meg Nátyi Róbert művészettörténész vasárnap délután a Tornyai János Múzeumban.

A Vásárhelyi Őszi Tárlat kurátora hangsúlyozta: didaktikus célzatuk is van ezeknek a kamara-, azaz jutalomkiállításoknak.
– Ne feledjük, amikor a magyar művészet összképét próbáljuk megmutatni egy-egy ilyen országos seregszemlén, mint az Őszi Tárlat – amelyen most közel kétszáz alkotás látható –, mindig csak egy-egy részletet tudunk fölvillantani abból az elképesztő gazdagságból, amit a kortárs magyar művészet jelent. De ezek mögött az alkotások mögött egyéni életutak, alkotók, egyéni életművek, gondolatok, kialakult képi világok és koherens gondolkodásmódok állnak – fogalmazott.

A tavalyi Őszi Tárlat díjazottjainak kiállítását egy virágcsokorhoz, borhoz és zeneműhöz hasonlította, amelyben a különböző virágokból, ízekből illetve tételekből áll össze a csokor, a bor vagy a szimfónia.

– Amikor egy országos tárlaton látunk tőlük egy-egy alkotást, akkor bizony sokszor az alkotó „meztelen”, hiszen egy hatalmas mezőnyben kell megmutatkoznia. Saját egyéni hangja nem biztos, hogy ebben az óriási összhangzatban elő tud jönni. Itt, egy ilyen kiállításon viszont mindenki a saját hangján szólalhat meg. Három kiállítás, három kiállító művész, három különböző kiállítás, három autonóm személyiség, három autonóm alkotási mód látható itt – mégis egy közös egységben. A különböző kiállítási terekben az az érdekes szellemi játék adatik meg nekünk, hogy akár külön-külön is nézhetjük az alkotásaikat, amelyeket a tárlatrendezés font egy csokorba – emelte ki Nátyi Róbert, aki a három kiállító eltérő stíluselemeire is felhívta az érdeklődő nagyközönség figyelmét.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!