Csak ősszel szavaz az Országgyűlés az „átláthatósági” törvényről

A csütörtöki törvényalkotási bizottság napirendjéről levesszük az átláthatósági törvényt, és nem hozunk döntést a nyár előtt a kérdésben, nem szavaz erről az Országgyűlés – mondta az Indexnek Kocsis Máté.
„Az átláthatósági törvénnyel kapcsolatban nem zárok ki egy menetrend-módosítást sem” – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője egy szerdai Facebook-videóban. A Fidesz frakcióvezetője Kocsis Máté később az Index érdeklődésére telefonon azt is elmondta, milyen változások jöhetnek, és milyen forgatókönyvekkel számol a kormánypárt.
„A frakció egységes abban a tekintetben, hogy a szuverenitásvédelem érdekében a jogi eszközöket be kell vetni. Abban azonban vita van, hogy ezek az eszközök milyenek legyenek” – fogalmazott az Indexnek Kocsis. Elmondása szerint nagyon sok javaslat érkezett az elmúlt hetekben a törvénytervezethez. Javarészt a frakción belülről, ugyanakkor arra is emlékeztetett, hogy érkeztek javaslatok a Magyar Bankszövetségtől, a Magyar Reklámszövetségtől, a Sándor-palotától, a Magyar Ügyvédi Kamarától, valamint a Magyar Lapkiadók Egyesületétől is.
Ennek a vitáját a nyár előtt nem lehet lefolytatni. Ezért a csütörtöki törvényalkotási bizottság napirendjéről levesszük az átláthatósági törvényt, és nem hozunk döntést a nyár előtt a kérdésben, nem szavaz erről az Országgyűlés. Ősszel folytatjuk a tárgyalását
– jelentette ki.
Elmondása szerint elsősorban azokkal a javaslatokkal érdemes érdemben foglalkozni, amelyeket szakmai szervezetek fogalmaztak meg, nem pedig azoktól származnak, akik közvetlenül érintettek lehetnek a készülő jogszabályban. Mint mondta, ez utóbbi kategóriába azok a külföldről finanszírozott szervezetek, álcivil csoportok és médiaszereplők tartoznak, amelyek a törvény hatálya alá esnének.
Hozzászólások lezárva.