A vállalkozói díj emelését kezdeményezte a Prizma Fodd Kft a hódmezővásárhelyi önkormányzatnál. A szolgáltató igényét egyrészt az élelmiszerárak, de a munkaerőköltség jelentős növekedésével is indokolta. Fontos kiemelni, hogy a növekvő…
Tovább a cikkre!
Szokatlan gyorsasággal tárgyalta végig Vásárhely közgyűlése szerdán a 13 nyílt napirendi pontot, délután kettő óra előtt már végeztek is.
Tovább a cikkre!
A mai közgyűlésen napirend előtt fejezte ki Márki-Zay Péter felháborodását azzal kapcsolatban, hogy az előző két évben összesen 38 millió forinttal támogatta az állam a Városi Civil Alapból (VCA) a Szeretem Vásárhelyt Egyesületet, amely az…
Tovább a cikkre!
A mai - és egyben az idei első rendes - közgyűlést a polgármester egy statisztika ismertetésével kezdte, amely után néma felállással emlékeztek meg mindazokról a vásárhelyiekről, akik tavaly hunytak el.
Tovább a cikkre!
A 3. szám mellett korábban egy fa nyomta fel az aszfaltot, míg a ház előtti mélyedésben megállt az esővíz. Itt egyébként naponta százak járnak. Ma mindkettőt újraaszfaltozták.
Tovább a cikkre!
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város képviselő-testülete február 14-én, azaz szerdán délelőtt 9 órától tartja következő rendes közgyűlését. Az ülésen a város 2024-es költségvetését is elfogadhatják.
Tovább a cikkre!