Ma délután a vásárhelyi városházán tartott nyilvános ülésén sorsolta ki a Helyi Választási Bizottság, hogy a június 9-i helyhatósági választások szavazólapjain mely sorrendben szerepeljenek a polgármester- és az egyéni képviselő- illetve a…
Tovább a cikkre!
Május 9-én, csütörtökön a hódmezővásárhelyi Cigány Nemzetiségi Tanács szervezésében, a
Bűnmegelőzési program keretén belül a "Bullying - lehetséges gyermekkori traumák" címmel hallhatnak előadást a téma iránt érdeklődők a Városháza…
Tovább a cikkre!
2024-ben először érettségiznek a diákok az új, 2020-ban bevezetett Nemzeti Alaptanterv szerint. A magyar érettségi feladatsorban számos újítást vezettek be, például idén először kellett műveltségi tesztet kitölteni, és 18 év után újra volt…
Tovább a cikkre!
Bár úgy tűnt a laikusok számára, hogy a főtéri japánakácokat legyőzte a klímaváltozás, mégis kihajtottak. Sokkal később, mint a városi irodaház melletti nagy platán és kisebb társai vagy a hársak.
Tovább a cikkre!
A Vörös Görények, azaz angol neve rövidítése után RPX, 1978-1981 között létezett, s helyi középiskolásokból alakult, Kovács Péter kezdeményezésére, aki egy évig az NDK-ban jár iskolába, s ott látta egy nyugatnémet adón az angol Sex…
Tovább a cikkre!