Budapestről Nagyváradig megy gyalog Magyar Péter

A Tisza elnöke hétfőn bejelentette, hogy Budapest nulladik kilométerkövétől Nagyváradig fog gyalogni. Szerdán indul a 300 km-es útra, és egy nemzeti lobogót visz magával „a békéért és a magyar nemzet egységéért”. Magyar Péter mindezt a Tihanyi Apátság mellől bejelentkezve mondta el, ahol előző héten Orbán Viktor állt ki „a magyargyűlölő román elnökjelölt”, George Simion mellett.
Nagy felháborodást váltottak ki a magyar miniszterelnök szavai, aki a felújított Tihanyi Bencés Apátság átadása alkalmából mondott beszédében szóba hozta az éppen zajló romániai elnökválasztást is, kiállva a romániai választás első fordulójának győztese, George Simion mellett. A szélsőjobboldali jelölt magyarellenes nyilatkozataival, valamint az úzvölgyi magyar katonai sírok megtiprásával szerzett hírnevet magának. Többek között a romániai magyarok szövetsége, az RMDSZ sem őt, hanem a másik jelöltet, Bukarest főpolgármesterét, a nyugat- és Európa-párti Nicușor Dan-t támogatja.
Orbán Viktor szombaton arról írt közösségi oldalán, hogy telefonon egyeztetett az RMDSZ elnökével, Kelemen Hunorral, akit arról biztosított, hogy Magyarországról semmilyen módon nem akarják befolyásolni a romániai elnökválasztást, az RMDSZ álláspontját meghatározónak tekintik. Kérdés, mennyire lesz hatásos ez a kármentés, hiszen a magyar miniszterelnök nyilatkozata nagy hullámokat kavart, idehaza, és az erdélyi magyar közösségben egyaránt. Megszólalt az ügyben többek között Kádár Annamária pszichológus, Parászka Boróka újságíró – mindketten Erdélyben élő magyarok -, Dragomán György Erdélyből származó író pedig facebook-oldalán egy képet osztott meg ezzel: „Egy képkocka a román zászló ünnepén tartott demonstrációról szóló videóból, George Simion Marosvásárhely Főterén, népi öltözetben zászlóval a kezében üvölti 2023 júniusában hogy Románia a Dnyesztertől a Tiszáig tart, és hogy vége a kompromisszum idejének, elég volt az RMDSZ etnikai terroristáiból.” Szerinte
felelősen gondolkodó magyar politikus ezt az embert nem támogathatja, nem segítheti a hatalomhoz vezető úton.
A miniszterelnök félresikerült kiállása itthon is nagy port kavart. A Mi Hazánk elnöke, Toroczkai László szerint „a globalisták ellen kell a globális összefogás, de nem olyanokkal, akik magyar temetőket gyaláznak meg”.
Egymillió lépés a békéért
Magyar Péter szerint azzal, hogy a magyarellenes jelöltet méltatta, Orbán Viktor elárulta a külhoni magyarokat. A Tisza elnöke hétfőn bejelentette: gyalog teszi meg az utat Budapestről Nagyváradig, a magyar kultúra egyik bölcsőjéig, egy magyar nemzeti zászlóval, amely a nemzet egységét jelképezi.
Azt írja: „Arra hívok mindenkit, aki békében szeretne együtt élni, hogy tartson velem. Tartson velünk. Akár személyesen, akár csak lélekben. Akár egy percre, akár napokra. Egy méterre. Egy szóra. Egy mondatra. Vagy egy néhány kilométeres útra. Gyertek velünk, lépjünk együtt!”
Kedden pedig már azt írta, bejelentése után „megmozdult a magyarság.”
Rengeteg üzenetet kaptam Erdélyből, a Partiumból és szerte a Kárpát-medencéből. Sok nagyváradi honfitársunk jelezte, hogy szeretettel és tiszta szívvel várják az “egymillió lépés a békéért és a nemzeti összefogásért” menetét a magyar kultúra szimbólikus helyszínén.
Hozzászólások lezárva.