Bocsánatot kérek Bayer Zsolttól

Ideje önkritikát gyakorolnom.

Megsértettem valakit, akit nem kellett volna. Bár tudom, hogy sem az eredeti, gyalázatos közlésem, sem pedig ez a mostani Canossa-járásom nem fog eljutni hozzá, de legalább ennyivel tartozok a magyar nyelv óriásának.

Mivel alanyunkhoz ezt tartom egyedül méltónak, tételekbe szedve fogok rámutatni azokra a tévedéseimre, amelyek kapcsán a magyar polgári újságírás etalonja (ez a szó olyan szofisztikáltan hangzik, sokkal jobb, mintha a példa, vagy a mester szavakat használtam volna) rávilágított balgaságaimra.

Íme az idézet, amelyet nemrégen sikeresen félreértettem:

Akik ma a Krúbin üvöltik, hogy mocskos Fidesz, azoknak a dédszüleik végigcsináltak két világháborút, túlélték a Rákosi-rendszert, 1956-ot és a Kádár-rendszert. Mi a jó isten bajod van, kicsi barátom? Nem tudtad eldönteni, hogy Amszterdamba vagy Berlinbe menj egyetemre? Vagy az, hogy a szemét Orbán nem engedi, hogy ott drogozz, ahol akarsz? Hát, anyádat!

– fogalmazott a nemzet ötödik számú embere a 2025-ös Tusványoson.

Először is, Krúbin üvöltözni nevetséges, éretlen viselkedés, kultúrember ilyet nem tesz. Minek megy valaki koncertre, ha csak ordibálni akar? Akkor hallgasson inkább tiszás felszólalásokat, olyankor úgyis csak az átkokat szórják az ártatlanokra. Másodszor pedig ki jár Krúbi-koncertre? Az is pénzbe kerül, ráadásul magyar pénzbe.

Amikor Bayer Zsolt felsorolta a különböző történelmi eseményeket, amelyeket a dédszülők állítólag túléltek, megrendültem. Eddig soha nem gondoltam bele, hogy minden nemzetellenes lépésem (minden valaha elhangzott „mocskos Fidesz”) egy újabb horpadást jelent őseim sírkövén. Akik azért ettek lótetemet, meg azért bújkáltak a gyalázatos százharminchárom nap alatt a pincében, hogy én még egy századdal később is tudjam, kinek legyek hálás a megmaradásért. Orbán Viktornak.

Egyébként érdekes dolog a történelem, bár én csupán nemrég kezdtem el foglalkozni vele, miután egy szűk két hónapja felhívták a figyelmemet egy akkori súlyos tévedésemre egy kedves, atyai komment formájában. Ha tudom, hogy ilyen jó buli a történelem, már korábban is hallottam volna róla. Ja igen, bocsánatot kérek Lánczi Tamástól is. Megvizsgáltam, és semmilyen párhuzamot nem tudnék vonni a Szuverenitásvédelmi Hivatal és az Államvédelmi Hatóság között. Semmit, sőt, kevesebbet.

Amikor Tusványoson nekem (mert valamiért magamra vettem) szegezte a kérdést, hogy „mi a jó isten bajod van, kicsi barátom?”, először inkább hangzott lekezelőnek, de immár belátom, ezt is rosszul értelmeztem. Annál hova nagyobb elismerést, minthogy Bayer Zsolt „barátomnak” szólít? Mellesleg végre valakit érdekel, mi a bajom. Ekkora figyelmességet az ember néha a barátaitól sem kap. Az „Amsterdam vagy Berlin”-dilemma nálam csak azért nem merült fel, mert sajnos nem beszélek külföldiül. Meg amúgy is, magyar gyereknek magyar körmöst (kacsintós szmájli).

Akkor éreztem, hogy nem tudok nem leborulni Bayer Zsolt éleslátása előtt, amikor rákérdezett: „az, hogy a szemét Orbán nem engedi, hogy ott drogozz, ahol akarsz?”. Hihetetlen, de a lelkembe lát. (A „szemét” jelzőt most csak idéztem, nincsenek ilyen saját gondolataim.) Mindjárt nem lenne olyan szemét az Orbán, ha nem szabadította volna rá a hazai drogos világra Horváth Laci kormánybiztost, akinek a fellépése óta lényegesen kevesebb ciános herbált vásárolnak az óvodások a délutáni pihenő előtt.

Tervek szerint Horváth „Horváth Laci” László kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos úrtól majd egy külön szövegben kérek bocsánatot, mivel úgy érzem, nem segítettem idáig eléggé a drogháborús erőfeszítéseit. Ezt még súlyosbítja a tény, hogy azt állítottam, az általa vezetett keresztes hadjáratnak annyi a célja, hogy „visítsanak a libsik”. Nyilván nem volt igazam, mivel az egész a gyerekek védelméről szól, maga Horváth László mondta. Ezúton a WHO-statisztikákat készítők nevében is szeretnék elnézést kérni, amiért állításaikkal gátat vetettek a toxikháború döntő sikerének, és a dílerek végső elpusztításának.

Summázva mindent: Bocsi.