Bivaly- és kecskepörkölt is rotyogott az ínyvitézek vásárhelyi csatájában

Szombat délelőtt immár a X. Gasztrolovagi Torna résztvevői álltak főzőedények, vagy éppen a serpenyők mögé, hogy ismét biztosítják a csatában megfáradt, vagy éppen ara készülő lovagoknak az ennivalót. A Kossuth téren hat csapat hatféle ételt készített.

Az ínymesterek azonban délelőtt nem a kardot forgatták vagy a pajzsot markolták, hanem a fakanalakat, vagy éppen a hús felszúrását lehetővé tevő villát. A készülő ételekről már akkor is remek illatokat sodort el a gyönge szél, amikor azok – legalábbis készítőik szerint – még korántsem voltak valók az asztalra.

A Hódtavi csatát 1282 nyarán IV. László király vívta az ellene fellázadt kunok ellen, Vásárhely területén, a Nagysziget környékén. A kétnapos ütközetet a király azután nyerte meg, hogy a kun íjászok fegyverei eláztak az akkori esőzésben, így azok használhatatlanná váltak.

– Amikor a harcosok lerakták a fegyvereiket, felvették a fakanalat, a kést, és ételeket készítettek. Tíz évvel ezelőtt azt gondoltuk ki, hogy a Hód-tavi Emléknap ne csak a csatáról szóljon, hanem a háttérdolgokról is. Szóljon arról, hogy mit tettek az emberek, amikor éppen nem csatáztak. Például ettek. Az étel, az evés, a főzés mindig összehozza, megbékíti az embereket – mondta Csáki Zsolt gasztrolovag. A X. Gasztrolovagi Torna főszervezője hozzátette: minden évben vannak olyan csapatok, amelyek azt gondolják, megmutatják, milyen történelmi ételeket lehet főzni.

A jubileumi Gasztrolovagi Tornára kibővítették azt a korszakot, amelynek ételeit el lehetett készíteni, így az ételek a X. században készítettektől egészen a török kor, a XVII. század végéig terjedhettek.

– Fontos kiemelni az utolsó századot, hiszen a magyar konyhához jelen pillanatban hozzátartozik a paprika használata, ami akkortájt terjedt el. Sokan azért nem mernek eljönni ilyen történelmi, korai versenyekre, mert nem tudják, hogy paprika nélkül hogyan lehet ételt készíteni. Pedig ugyanúgy lehet, mint azzal. Nagyon fontos, hogy ez a csata nem vérre megy, nagyon baráti; a pontozást sem egy külső zsűri végzi, hanem maguk a csapatok delegálnak zsűritagot, leginkább magát a főzőmestert, aki megnézi a többiek ételét, lepontozza, és eldönti, hogy számára melyik tetszik legjobban. A sajátját természetesen senki nem pontozhatja, de a végén kialakul egy közös vélemény arról, hogy melyik századból való étel volt az, amelyik egy picivel talán, de megnyerte ezt a bizonyos csatát – osztotta meg a részleteket Csáki Zsolt.

A csapatok érdekesebbnél érdekesebb ételeket készítettek.

– Kazah–kipcsak–kun ételt főzök, ez egy olyan tésztaétel, amelyet eredetileg lóhúsból készítenek (de én marhából), hagymaszósszal és kaporral ízesítve. Ez a XII–XIII. századtól nemzeti étel a kazahok és a kirgizek körében – mondta Hódi László, aki hozzátette: az a hobbija, hogy benevez hasonló versenyekre. A receptet közép-ázsiai útjairól hozta.

– Ebben a babraguban lóbab van, hiszen az általunk ma gyakrabban használt, gurulós, aprószemű bab ekkor még nem volt ismert, illetve olyan gyökérzöldségek, amelyek a kora középkorban is elérhetők voltak. Természetesen ezek nem pontosan ugyanolyanok, mint amit ma kaphatunk a boltban: más ma már a színük, más a formájuk, sokkal nagyobbak. A másik tűzhelyen egy csirkeragu készül, ahhoz a többiek előpirítják a csirkehúst, és utána zöldségekkel lesz kifőzve – árulta el Kerpics Judit, a Hősök Kapuja Hagyományőrző Csapat tagja, aki hozzátette: a közvélekedéssel ellentétben a X. századi hétköznapi ember nem valószínű, hogy minden nap húst evett, hiszen nem engedhette meg magának, hogy olyan sok állatot levágjon. Nem ismerünk pontos recepteket ebből az időszakból, de egyrészt a sírokban talált ételmellékletekből, másrészt pollenanalízis segítségével beazonosíthatóak azok a növények, amelyeket fogyaszthattak – árulta el Kerpics Judit, a Hősök Kapuja Hagyományőrző Csapat tagja, aki hozzátette: bár manapság azt gondoljuk, hogy a X. században az emberek jellemzően húst ettek, ez nem így volt. Bár korabeli receptek nem maradtak fenn, a sírokban ételmellékletet tartalmazó edényekben lévő pollenekből lehet tudni, hogy akkoriban mi is került a fazekakba.

Egy kondérnyi bivalypörköltet főzött. – Hagyma, fokhagyma, köménymag, bors, fűszerpaprika került a marhahús mellé, s minimum 4–5 óra, mire kész lesz. Az előkészület azonban ennél jóval több időt visz el – mondta Tóth Sándor, a Füles csapat egyik tagja. Hozzátette, hogy a kondérban lévő marha bio, hiszen a Kéktói pusztán legelt, s a hozzávaló fűszereket is ők termesztették. – Semmilyen ízfokozó nincs benne, így próbálunk visszamenni az étellel a múltba – tette hozzá.

Kecske is került a kondérba, mégpedig a Vizes Hármas csapatéba. – A nyers hús mellé finomra vágott vöröshagyma, fokhagyma, fűszerkömény, őrölt bors és egy icipici paprikakrém, meg persze só került. Egy nagyon jó barátommal ettem legelőször kecskét, és ott nagyon ízlett, a recept innen jött. A munkatársamnál volt egy pár kiló kecskehús, és gondoltuk, hogy akkor főzzük meg ezt, és innen jött az ötlet, hogy nevezzünk erre a versenyre – árulta el Oláh Imre, aki azt is hozzátette, hogy a múlt heti szikáncsi családi nap hatására (ott is volt délelőtt főzőverseny) határozták el a csapattagok, hogy neveznek erre a megmérettetésre. – A kecskepörkölt-készítés, úgy tudom, visszanyúlik a XIII. századra. Volt egy időszak, amikor nagyon elterjedt a tartása, de mivel nagyon lelegelt mindent, szinte csak a szegény embereknek engedték meg a tartását – tette hozzá.

A kecskét ugyan nem tudtuk megkérdezni, hogy mit szólt hozzá, hogy belőle étel lett – hacsak az nem számított válasznak, hogy a bográcsból igencsak ínycsiklandó illatot árasztott.