Bezárt a 6:3 lottózó és a MIXPC is

Az év elején bezárt vásárhelyi üzletek sorába tartozik a Kaszap utcai 6:3 lottózó és a Petőfi utcai MIXPC. is.

Nemrégiben írtuk meg, hogy az óév–újév fordulóján végképp bezárt a Tesco épületében működő H&M, illetve megszűnt a Family Center üzletsorán működő DRK sport- és sportruházati üzlet, továbbá bezárt az Andrássy út és Szent Antal utca sarkán lévő használtruha-bolt, valamint a Kincses telepi ABC is. Most két újabb üzletbezárásról értesítettek bennünket olvasóink: megszűnt a Kaszap és Rózsa utcák sarkán hosszú évekig működő „6:3” lottózó, és eggyel kevesebb számítástechnikai bolt is van a városban.

– Az üzletbezárásokhoz csatlakozom saját üzletemmel, a MIXPC számítástechnikai szaküzlettel, a Petőfi út 5. szám alatt. Kiskereskedelmünk 11 év után megszűnt, mostantól csak időpontra vállalunk szervizt – közölte portálunkkal a szomorú hírt Kis Tamás.

A boltbezárások hátterében elsősorban a Covid óta jelentősen megváltozott vásárlási szokások állnak. Több, jelenleg is különféle boltokat működtető vállalkozóval beszéltünk: azt mondták, hogy az internetes rendelések jelentősen csökkentették az üzletek forgalmát, főleg amióta a nagyon olcsó kínai portálok hirdetései szinte mindenhol szembejönnek az internetezőkkel. Ma már a lottózást és a totózást is el lehet intézni online, anélkül, hogy személyesen kellene bárhová menni, és természetesen a dohányboltokban is lehet fogadni.

A vásárlóerő jelentős csökkenése szintén hozzájárul a boltok megszűnéséhez: a gyenge forintjukból a kisebb jövedelmű vásárlók többnyire csak a legszükségesebb termékeket veszik meg – azokból is a legolcsóbbakat.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!