Autóval és kerékpárral a legveszélyesebb közlekedni Vásárhelyen

Összesen húsz közlekedési baleset történt tavaly Vásárhelyen. A legveszélyesebb autóval és kerékpárral útra kelni.

A Központi Statisztikai Hivatal közzétette azt az interaktív térképet, mely a 2024-ben Magyarország területén történt balesetek helyszíneit ábrázolja, illetve azt, hogy gyalogosok, vagy mely járművek okozták és milyen sérülésekkel jártak. Csak azokat az eseteket mutatja a térkép, melyek személyi sérüléssel jártak. Azaz a parkolói koccanások nincsenek rajta.

A térkép szerint Vásárhelyen és a külterületén tavaly összesen húsz baleset történt, közte csak egy volt halálos kimenetelű, tíz súlyos, kilenc pedig könnyű sérüléssel járt. Egyiket sem okozta busz, teherautó, roller, elektromos kerékpár, gyalogos vagy más különleges jármű – a csattogótól az elektromos rokkantkocsiig.

Kerékpáros április 1-jén könnyű sérüléses, április 13-án, július 8-án és augusztus 12-én súlyos sérüléses balesetet okozott. Segédmotoros július 24-én könnyű sérüléssel járó esetet okozott.

Személyautóval 13 baleset történt, ebből hét könnyű, öt súlyos sérüléssel járt. A halálos kimenetelű baleset május 29-én történt Kishomok közelében, a Nagy András János utcán. Itt egy százzal száguldó BMW-s asszony ütött el egy 70 év körüli kerékpáros nénit.

A balesetek helyszínei alapján nem látszik kiemelten veszélyes pont a városban, bár a tram-trainnel több autós is összeakadt a Batthyány, a Bocskai vagy a Kistópart utcáknál. A fő okok a szokásosak: figyelmetlenség, relatív gyorshajtás és a sebesség helytelen megválasztása.

A számok alapján nem véletlen, hogy a két legveszélyesebb jármű a személyautó és a kerékpár – ezekből van a legtöbb forgalomban Vásárhelyen.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!