Átszervezés zajlik az Origónál, legalább 11 fő távozik

Kovács András, az Origo egyik legismertebb munkatársa mellett legalább tíz ember távozott vagy távozik az Origo szerkesztőségéből – tudta meg a Telex több, egymástól független forrásból. A Media1 szintén megerősítette pénteken, hogy jelentős távozási és elbocsátási hullám zajlik a fideszes sajtóterméknél.
A kormányközeli médiumokat tömörítő anyacéghez, a Mediaworkshöz tartozó Origónál a legutóbbi főszerkesztőváltás, Leitner Attila távozása és Pósa Árpád érkezése óta indultak el az átalakítások. Utóbbi kinevezése óta több szerkesztő és újságíró is távozott az oldaltól. Ezzel párhuzamosan több origós munkatárs bekerült a Mediaworks valamelyik tartalom-előállító hubjába, azaz központi rovatába, ahonnan több lapnak is szállítják az anyagokat – tudta meg a Telex.
A portál szerint a lépéssel az Origo tartalmilag még inkább beleolvad a Mediaworksbe, ahol a Bors, a Ripost, a Magyar Nemzet vagy a megyei lapok tartalmait egy központi szerkesztőség tagjai készítik. Nemcsak tartalmi egybeolvadásról van szó, kérdéses a jövője az Origo Perc utcai irodájának is, ahova 2025 elején költözött át a szerkesztőség.
„Ez a nap is elérkezett: közel 11 év után távozom az Origo szerkesztőségéből”
– jelentette be Kovács András, az Origo egyik legismertebb munkatársa a Facebookon pénteken délelőtt, vette észre a Media1. Kovács hivatalosan újságíró volt, de többször is áthágta az újságírás legalapvetőbb szakmai szabályait, kiadta például az informátorát és nem volt erőssége az igazmondás sem, ami több ügyben is kiderült.
Szinte nem telt el úgy Kormányinfó, hogy ne lett volna jelen az első sorokban, és ne tett volna fel valamilyen egészen meghökkentően szolgaian alákérdezős, a Fidesz számára kedvező, vagy az ellenzéket ekéző kérdést.
Az Origo fideszesítése 2014-ben indult, amikor politikai nyomás miatt kirúgták a főszerkesztőt, majd több körben fokozatosan hagyták el a lapot a szerkesztőség tagjai is. Az Origo aztán 2017-ben került Matolcsy Ádám érdekeltségébe, a New Wave Media Group tulajdonába, majd 2019-ben a központi médiabirodalomhoz, a Közép-Európai Sajtó és Médiaalapítványhoz (KESMA).
Az Origo ténykedését nem kell külön bemutatni a vásárhelyieknek: Márki-Zayné Vincze Felíciáról, a polgármester feleségéről sorozatban közöltek képtelenebbnél képtelenebb hazugságokat, végül a bíróság mindegyikről kimondta, hogy hazugság volt.
Hozzászólások lezárva.