Átkutatták a lakását, bevitték az őrsre, még drogtesztet is csináltattak a VIII. kerületi ellenzéki jelölttel

Pikó András egy hétfői sajtótájékoztatón közölte, hogy hajnalban a rendőrség több órán keresztül házkutatást végzett Horváth Alexandernél, a november 9-ei józsefvárosi időközi választás ellenzéki képviselőjelöltjénél, majd ezután bevitték a Gyorskocsi utcai fogdába.

A polgármester a jelölttel és Jámbor András parlamenti képviselővel közös tájékoztatóján azt mondta, a rendőrök nem jártak eredménnyel, nem találtak bizonyítékokat a Horváth Alexanderral szembeni „koholt vádakra”.

Pikó András szerint ez olyan határátlépés, amilyenre demokráciákban nem igazán van példa.

Azt hittük a rendszerváltás idején, hogy a múlté lesz a rendőrség politikai felhasználása, azonban sajnálatos módon ez nem így történt

– mondta.

A korábban Fidesz-tag ügyvéd, Tényi István jelentette fel a polgármester által támogatott jelöltet, három napra rá pedig meg is jelentek nála a rendőrök. Horváth Alexander elmondta, hogy együttműködött a hatósággal, akik semmit nem találtak a a házkutatás során.

Horváthot arról tájékoztatták a rendőrök, hogy lefoglalják a technikai eszközeit, köztük a telefonját és a laptopját is, majd kutyával is átkutatták a lakását, de nem találtak semmit. Ezután bevitték a rendőrkapitányságra, ahol vizeletmintát is vettek tőle.

A képviselőjelölt azt üzente a Fidesznek, hogy ezzel nem tudják eltántorítani a politikai munkától és az indulástól.

Horváth Alexander nemrég drogtesztet csináltatott, aminek negatív eredményét nyilvánosságra hozta, ugyanis a helyi fideszesek és a hozzájuk kötődő média azzal támadja őt, hogy drogos. A 8-as számú helyi választási körzetben ellene induló fideszes jelöltnek, Pálovics Emese Csillának pedig azt javasolta, hogy hazugságvizsgálaton vegyen részt, mivel szerinte „úgy csinál, mintha a helyiekért dolgozna, közben pedig a bérlakásból konnektorokat ellopó fideszes Kecskeméti [Lászlónak] asszisztált”.

Horváth tavaly a polgármester támogatásával jutott be az a nyáron mondott le önkormányzati képviselői mandátumáról, miután fideszes médiumok terjesztettek egy videót, amelyen egy szobában látható egy másik férfival, aki valamilyen fehér porból csíkokat húz, majd készül felszívni azokat. A politikus tagadta, hogy fogyasztott kábítószert, de lemondott képviselőségéről, később viszont bejelentette, hogy elindul az időközi választásokon.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!