Vizsgálatot indított a Magyar Nemzeti Bank Matolcsy György kapcsán

Ugyanis a távozó jegybankelnök gyanúsan sok pénzt vett fel a ki nem vett szabadságai után. És egyébként is, 170 millióval távozott az MNB éléről.

Látszólag az van, mintha a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, Matolcsy György egyáltalán nem ment volna szabadságra a 2013-tól 2025-ig tartó hivatali ideje alatt, írja a 24.hu, hozzátéve, hogy a jelenlegi elnök, Varga Mihály emiatt vizsgálatot indított, illetve felülvizsgálta a szabadságkiadás és -nyilvántartás rendszerét.

A portál közérdekű adatigényléssel kérte ki a ma már Varga Mihály vezette MNB-től, hogy Matolcsy – aki 2013. március 4. és 2025. március 3. között volt a jegybank elnöke – milyen jogcímeken és mekkora összegeket kapott az MNB-ből történő távozásával.

Válaszukban az intézmény azt írta, hogy a törvényben foglaltaknak megfelelően a távozó elnök hathavi alapbérrel azonos juttatást kapott, ami bruttó 48 050 280 forint volt, ezen felül azonban Matolcsy felvett még bruttó 122 795 610 forintot szabadságmegváltás címén. Ez összesen tehát több mint 170 millió forint. Az a válaszból nem derült ki, hogy hány nap az a bizonyos bennragadt szabadság.

A jegybank közölte azt is a 24.hu-val, hogy belső vizsgálatot indított az ügyben, továbbá közölte a lappal, hogy az intézet új vezetése a tavalyi évben felülvizsgálta a szabadságkiadás és -nyilvántartás rendszerét.

Magyar Nemzeti BankMatolcsy GyörgyszabadságmegváltásVarga Mihály