Visszafizették a 17 milliárdnyi NKA-támogatás tizedét, Kis Grófo is visszaadott 5 millió forintot

A választás előtti hónapokban összesen 17 milliárd forintnyi állami támogatást osztott szét az NKA Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiuma a Fidesz holdudvarába tartozó cégeknek és magánszemélyeknek, köztük olyan zenészeknek, énekeseknek, akik a kampányban is részt vettek.

Az Indexnek Krucsainé Herter Anikó, a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő azóta már felfüggesztett főigazgatója korábban azt mondta, szigorú elszámoltatással ellenőrzik, hogy valójában mire ment a pénz. Hozzátette, 1.100 pályázóból 132 már nyújtott be elszámolást, és közülük többen visszafizették a támogatást.

Az Index közérdekű adatigénylést nyújtott be a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelőhöz, hogy megtudja, a Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiuma által támogatottak közül hányan és kik fizették vissza eddig a pénzt, és milyen összegben. A levelükre küldött válaszból kiderült: eddig 49 pályázó összesen 1,688 milliárd forintot fizetett vissza, vagyis a 17 milliárd forint 10 százalékát.

A legmagasabb visszautalt összeg 1,25 milliárd forint, a Városliget Zrt. kért ennyit korábban a Nemzeti Fotóművészeti Múzeumhoz kapcsolódó programra. Grófo-Kozák László, vagyis Kis Grófo új dalok megírására kapott 5 millió forintot, ő is visszaadta ezt a pénzt.

A lap megemlíti még a Cserkelő Természetvédelmi, Rekreációs és Egészségmegőrző Egyesületet, a Nyírség Alapítványt, valamint a dunavarsányi székhelyű Isten Szolgálatában Református Missziói Alapítványt, akik közösségépítő programokra kapott 15-25 millió forint közötti összegeket utaltak vissza. Az Aporliget Fénye Természetbarát Egyesület és a Smart System Solutions Kft 10, a Békés-VILL Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 19,5 milliót fizetett vissza, ők kulturális programokra pályáztak.

A lap szerint voltak pályázatok, amik furcsa módon hasonlítottak egymásra. Volt, aki a „Nyírségi táj, nyírségi emberismeretek és értékek című kulturális programsorozat” megvalósítására kért pénzt, más a „Szatmári táj, szatmári emberismeretek és értékek 2.0 című programsorozatra”. Ezeket is visszaszolgáltatták.

FideszKis Grófoközérdekű adatigénylésNemzeti Kulturális TámogatáskezelőNKApénzosztás