A katonazenekar visszatéréséről, a civil támogatási rendszer működéséről, a kátyúzási problémákról és a mártélyi szabadstrand fejlesztéseiről is beszélt Márki-Zay Péter a Vásárhelyi Televízió Időben című műsorában. A polgármester szerint több területen is érzékelhető változás indult el a városban.
Az interjúban szóba került az új kormány már belengetett terve is, mely szerint visszaállítanák a korábbi megyerendszert. Márki-Zay Péter szerint ez gyorsan és viszonylag olcsón megvalósítható lenne, hiszen egy korábban működő rendszerhez térnének vissza. Megjegyezte: a vármegyei átnevezések nem voltak olcsók, de a visszaalakítás már nem jelentene hatalmas költséget, hiszen egy „bejáratott, régi rendszerhez” térnénk vissza.
Nemrégiben osztották ki a civil támogatási keret nagyobbik részét, melynek kapcsán a polgármester hosszabban beszélt a város civil és sporttámogatási rendszeréről is. Elmondta, ma már átláthatóbb módon működik a pályázati rendszer, mint korábban, hiszen előre meghatározott keretösszegből, nyilvános döntéssel támogatják a szervezeteket. A beérkező igény idén összesen 95 millió forint volt, miközben a rendelkezésre álló keret azonban 40 millió forint, így a városvezetésnek mindig mérlegelnie kell. Mint elmondta, elsősorban olyan fejlesztéseket támogatnak, amelyek hosszú távon szolgálják a közösséget, ahogyan fogalmazott, „lehetőleg valami olyan, ami tartós, beépül, sokáig használják, sokan használják”. Hozzátette: fontos szempont az is, hogy minél kisebb önkormányzati hozzájárulással minél nagyobb beruházások valósuljanak meg.
Kiemelte, hogy az állatvédők az idei évben jelentős támogatást kaptak, összesen mintegy két és fél millió forint jutott állatvédelemre. Emellett tanodákat és gyermekek fejlesztésével foglalkozó szervezeteket is kiemelten támogattak. A polgármester hangsúlyozta: „ez egy szép, átlátható rendszer, és elég nagyvonalú is, ahhoz képest, hogy ez egy szegény város”.
Újra jöhet a katonazenekar a városi ünnepségekre
A beszélgetésben Márki-Zay Péter megosztotta azt a jó hírt is, hogy ismét jöhet a katonazenekar a városi rendezvényekre, május 31-én a Hősök napján léphetnek fel több év kihagyás után először. A polgármester elmondta, az elmúlt években politikai okok miatt szakadt meg az együttműködés a honvédséggel, 2022 után a vásárhelyi laktanyát gyakorlatilag „letiltották” a városi eseményekről, így sem katonazenekar, sem díszszázad nem érkezhetett az ünnepségekre.
Most azonban, mint elmondta, ismét nyitottá vált a kapcsolat a honvédséggel. „Most, hogy bukott a Fidesz, hirtelen a katonazenekar is és a honvédség is nyitott az együttműködésre” – fogalmazott, a pozitív fejleményt pedig így értékelte: „Most felszabadultunk. Ez egy csodálatos érzés.”
Ígéret: péntekig minden, már kivágott kátyút betömnek
A város hétköznapjait meghatározó problémák közül szóba került a kátyúzás is, amelyre visszatérően érkeznek lakossági panaszok. Márki-Zay Péter elismerte, hogy sokszor napokig/hetekig nyitva maradnak a kivágott úthibák, pedig a szerződés szerint a kivitelezőnek öt napon belül vissza kellene aszfaltoznia az érintett szakaszokat.
A polgármester szerint a probléma egyik oka, hogy a város minden esetben nyílt versenyben választja ki a legkedvezőbb ajánlatot tevő céget. Ez ugyan kevesebbe kerül, de sokszor minőségi és határidős vitákhoz vezet. Mint mondta, „büntetjük őket rendesen”, a város kötbérekkel próbálja rákényszeríteni a cégeket a gyorsabb és jobb munkára, szükség esetén pedig szerződést is bontanak.
Beszélt arról is, hogy kifogások merültek fel egyes kátyúzási munkák minőségével kapcsolatban, mert szerinte nem mindenhol megfelelő technológiával dolgoztak. Ugyanakkor úgy látja, a mostani rendszer még így is jobb, mint a korábbi, szerinte korrupcióval terhelt gyakorlat volt.
Említette, a közvilágítás kapcsán is jelentkeznek hasonló gondok. A város az állami MVM-mel áll szerződésben, akik a polgármester szerint sokszor lassan javítják ki a hibákat. Most viszont már az MVM-et is kötbérezik – ha egy lámpát nyolc napon belül nem javítanak meg, komoly levonásokkal számolhatnak. „Ott is a város spórol vele, de legfőképpen a motivációja megvan az MVM-nek, hogy időben kijavítsa a közvilágítási hibáinkat” – fogalmazott.
Napvitorla kerül a mártélyi szabadstrandra
Az interjúban további jó hírként a mártélyi szabadstrand fejlesztése is szóba került. A polgármester elmondta, hogy hamarosan elkészülnek az új napvitorlák, miután a kivitelező már átvette a munkaterületet. A beruházást helyi vállalkozó végzi, és várhatóan harminc napon belül be is fejezik – vagyis a nyári szezonban már élvezhetjük az előnyeit.
Márki-Zay Péter szerint az elmúlt években sikerült újra népszerűvé tenni a mártélyi strandot, amely korábban hosszú időn át elhanyagolt állapotban volt, azonban az utóbbi évek során homokos partszakaszt alakítottak ki, melyet folyamatosan karbantartanak, illetve vendéglátósok is kitelepültek. A cél most az, hogy „még kényelmesebb, még komfortosabb lehetőségek legyenek” a szabadstrandon.
A műsort – amelyben a polgármester aktuális országos témákra is reflektált – teljes terjedelmében visszanézhetik itt: